Orbán túllépett egy határt – Emberéletekkel játszik politikai haszonszerzés céljából!

Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Orbán Viktor immár sokadjára küldött közpénzből levelet a nyugdíjasoknak, csakhogy ebben olyan hazugságokat állít, melyeknek komoly következményei lehetnek!

A választásokhoz közeledve a kormányfő írt a sikerekről, tervekről és kicsit puncsolt is a szépkorúaknak. Gondolhatnánk, hogy pont úgy hazudott, mint máskor, de nem. Most túlment egy határon.

Miközben meredeken emelkedik a koronavírus-járványgörbe Magyarországon, a miniszterelnök azt írta az idős honfitársainknak:

„az oltásoknak köszönhetően sikerült megfékeznünk a vírust“.

Ez azonban hazugság!

Az MSZP közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kiemeli, hogy semmilyen vírust nem fékezett meg a magyar kormány, és éppen most kezd berobbanni a negyedik hullám.
Egy magyar kórházigazgató például azt nyilatkozta a napokban, hogy durvább lehet az új járványhullám, mint az eddigi legerősebb.

Felvetődik a kérdés: Miért kelti azt az érzetet a miniszterelnök, hogy a nyugdíjasok vagy bármelyik honfitársunk biztonságban van? Miért kell hazugsággal hamis biztonságérzetet kelteni?

Jelent pillanatban a szakemberek által közölt mérőszámok alapján, Magyarországon terjed a leggyorsabban a vírus az egész világon.

Az ellenzéki párt kiemeli azt is, hogy az oltások hatása idővel csökken, ráadásul a kormányfő a napokban ismerte el kudarcát, miszerint képtelen a kormány tovább növelni az oltakozási hajlandóságot, ez a kijelentés legfelelőtlenebb dolog, amit egy ország vezetője tehet.

„Ez nem más, mint játék az emberi életekkel politikai haszonszerzés céljából“

– véli a szocialista párt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!