Orbánék rákosista tempóban támadták a Szabad Európa Rádiót a forradalom emléknapján

Akár az 50-es években is elhangozhatott volna az a mondat, amivel tegnap a magyar diplomácia legfőbb képviselői támadták az ország egyik legfontosabb nyugati szövetségesét, az Egyesült Államokat. Elsőként Dancs Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium migrációs kihívásokért és észak-amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára fogalmazott úgy Washingtonban a magyar nagykövetség által szervezett október 23-ai megemlékezésen, hogy az amerikai támogatású Szabad Európa Rádiót Orbán Viktor miniszterelnök hatalmának az aláaknázására használják.

A magyarok fejében a Szabad Európa Rádió már nem pozitív fényben tűnik fel, a hírneve megkopott

– mondta a diplomata, aki szerint Magyarországnak meg kell őriznie a szabadságát a dezinformációval és fake news-zal szemben.

Dancs világossá tette, hogy a csaknem 70 évvel ezelőtt események, valamint a Magyarország és az Egyesült Államok közötti mai feszültségek között a Szabad Európa Rádió a kapocs. A diplomata felrótta, hogy sok fiatal életébe került 1956-ban az, hogy elhitték a Szabad Európa Rádiónak, hogy úton van a segítség, miközben az soha nem érkezett meg. “Megtanultuk a leckét, hogy a bajban csak magunkra számíthatunk” – magyarázta Dancs, akinek a szavai hatalmas felháborodást keltettek a közönségben. Egy magas rangú európai tisztségviselő nagyon furcsának nevezte a beszédet. “Ha vannak is fenntartások, nem így építed bele egy beszédbe” – mondta.

Nem Dancs volt ugyanakkor az egyetlen, aki váratlanul támadni kezdte a Szabad Európa Rádiót. Maga Szijjártó Péter is célba vette egy Facebook-bejegyzésben, amikor azt írta:

Hatvanöt évvel ezelőtt hiába harsogta a sajtószabadság ikonja, a Szabad Európa Rádió a magyar médiatörténet talán legsúlyosabb fake newsát, hogy mindjárt itt a segítség, ma már tudjuk a fájdalmas igazságot: senki nem jött segíteni, cserben hagytak minket.

A külügyminiszter szerint a magyarok hősként szálltak szembe a kommunista diktatúra elképesztő túlerejével, a küzdelem tétje pedig a szabadság volt.

Mi, magyarok akkor is a szabad világhoz akartunk tartozni, amely cserben hagyott minket, így elvesztettük a szabadságharcot, és vele együtt elvesztettük a következő több mint három évtized szabadságát

– írta Szijjártó, mintha a szabadságharc leveréséért maga a Nyugat, és nem pedig az elnyomó keleti orosz diktatúra lett volna felelős.

Tegnap egyébként Orbán is váratlanul éles támadást intézett az Egyesült Államok ellen az “ünnepi” beszédében. Többen ebből arra következtettek, hogy a kormány azért vette bele hirtelen az USA-t is a szokásos ellenségek közé, mert attól tart, hogy az amerikai kormányzat még a választások előtt kompromittáló anyagokat hozhat nyilvánosságra az Orbán-kormány ügyleteiről, ahogy tette azt pl. Bulgária esetében. Orbán nagy barátja, Andrej Babis is azért bukott meg két hete a cseh választásokon, mert egy amerikai független újságíró szervezet megszellőztette az offshore-ügyleteit. Ha Orbán is ettől tartana, az megmagyarázná, hogy hirtelen miért kezdte el ennyire hevesen támadni az USA-t.

Az ellenzék és a Nyugat ellen uszította felhergelt híveit Orbán ünnepi beszédében

(hvg.hu nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!