Kövérnek elment az esze: ennél gusztustalanabb dolgot politikus még nem mondott

Mintha az előválasztás befejeződésével egyre idegesebbek lennének a Fideszes politikusok, és szinte egymásra licitálva próbálnak válogatott szitkokat szórni az ellenzéki szereplőkre. Jól látható, hogy nem voltak felkészülve az ellenzék szervezettségére, a támogatottságukra és a miniszterelnök-jelölt választás végkimenetelére. Kövér László eddig sem volt híres az ellenzék simigatásáról, de amit most mondott, arra már nem tudunk mit mondani.

Az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából készített a Magyar Nemzet interjút Kövér Lászlóval, amiben természetesen szóba kerültek a 2006. októberi események is. Itt hangzott el az a mondat, amit az Elkxrtuk című propaganda film is közvetíteni próbál, miszerint az összes 2006-os esemény“előre megtervezett provokáció volt, aminek – a forgatókönyv szerint – emberhalállal kellett volna végződnie.” A film forgatókönyve szerint bizonyára, ám Kövér már annyira keveri a valóságot a fikcióval, hogy az megérne egy alaposabb orvosi elemzést is.

“Gyurcsány Ferenc másnap a kamerák előtt az egyik sérült rendőr betegágyánál állt, de valójában a ravatalánál szeretett volna ott lenni”

– jelenti ki Kövér az interjúban. Mindezt az őrült gonoszságot azért találta ki az akkori miniszterelnök Kövér szerint, hogy az ellenzékre hárítsa a felelősséget, és eltüntesse a legitim politika színpadáról. Ehhez az agyrémhez már nem tudunk mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy egy fideszes képviselő kérte számon a rendőröket egy bizottsági ülésen, hogy miért nem használtak éles fegyvert.

Azt is tudjuk a Wikileaks által nyilvánosságra hozott iratokból, hogy az amerikai nagykövetség folyamatosan jelezte az USA-nak, hogy a zavargások szervezése mögött vezető fideszes politikusok állnak, és azt is tudjuk ma már, hogy a kábítószer maffia hogyan támogatta azokban az időkben a Fideszt és az utcai megmozdulásokat.

Az alvilág szivárogtatott a 2006-os zavargásokról, felelősöket is megneveztek

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!