Erődemonstrációt csinált a Fidesz az Elkxrtuk premierjéből: a fél vezérkar felvonult

Egy erődemonstrációnak is beillett, ahogy tegnap este több vezető fideszes politikus, illetve Fidesz-közeli közéleti szereplő teljes harci díszben felvonult az Elkxrtuk című Gyurcsány-propagandafilm Corvin mozis díszbemutatóján.

Az eseményről videóbeszámolót is készített a Telex, melyben több neves Fidesz-közeli vagy fideszes közélet szereplőt megszólaltatott. Többek között: Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét, Bencsik Andrást, a Demokrata főszerkesztőjét és a Sajtóklub állandó vendégét, Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját, Kálomista Gábort, a film producerét, Halász Jánost, a Fidesz frakcióvezető-helyettesét, Schmidt Máriát, a Terror Háza főigazgatóját, Pataky Attilát, az EDDA frontemberét, L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját és Gulyás Gergely kancelláriaminisztert.

Voltak ugyanakkor, akik kimaradtak a videóból: többek között Bayer Zsolt, aki az alábbi fotóval jelezte, hogy természetesen ő is az elsők között tekintette meg a propagandamozit:

Vagy Varga Judit, aki a kísérőszöveg szerint vélhetően Miskolcon ugrott be a premierre:

Kósa Lajos is hazai pályán tekintette meg a filmet:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!