Hihetetlen! Tovább szívatják az egészségügyi dolgozókat, már a magánéletükbe is beleszólnak!

Kasler Miklos Orban Viktor

Nem csoda, hogy több mint ötezer dolgozó távzott az egészségügyből az új szolgálati jogviszony bevezetésekor. A törvényi korlátozásokat sokaknál egyáltalán nem kárpótolta a beígért fizetésemelés, most pedig az derült ki, hogy lassan már semmihez nem lesz joguk.

Az új egészségügyi szolgálati jogviszony előírja, hogy ahatálya alatt állók más keresőfoglalkozásaikat, díjazásért végzett tevékenységeiket csak az Országos Kórházi Főigazgatóság előzetes engedélyével végezhetik, és ebbe bizony teljesen indokolatlanul beletartoznak  a tudományos, művészeti, lektori, jogi oltalom alá tartozó tevékenységek is. A Kunetz Zsomborhoz eljuttatott levél alapján pedig még a saját tulajdonú ingatlan bérbeadása is ebbe a körbe tartozik. Csak hogy világos legyen, jelen pillanatban ezek szerint ahhoz, hogy

egy orvos kiadja bérbe a saját garázsát, engedélyt kell kérnie!

Márpedig ez nagyon bűzlik, hiszen még a Fidesz egypárti, alkotmánynak csúfolt Alaptörvénye is elismeri a magántulajdonhoz való jogot. Ez viszont egyértelműen a magántulajdon használatának a korlátozása, hiszen ha valaki nem kapja meg az engedélyt, akkor sérül a tulajdonjog, a szerződéskötés joga és sorolhatnánk még az ide vonatkozó passzusokat, melyeket teljesen figyelmenkívül hagy a rendelkezés.

Joggal kérdezhetjük, vajon mi lesz a következő korlátozás? Ahhoz is engedélyt kell majd kérni, hogy vendégek jöhessenek valakinek a saját lakásába, ha éppen egy állami kórházban dolgozik? Vagy mi lesz a következő őrültség, amit kitalálnak?

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!