Itt van Orbán újabb őrülete! Tanításhoz, gyógyításhoz nem kell képesítés, de a sütéshez és főzéshez kötelező!

A Fidesz szerint a gyerekek tanítása és az emberek gyógyítása nem annyira fontos, mint a vendéglátásban készülő ételek minősége. Ezt abból lehet kikövetkeztetni, hogy a tanítani és gyógyítani lehet képesítés nélkül, de egy új rendelet szerint mostantól az éttermekben és cukrászdákban csak szakképesítéssel rendelkező alkalmazottak dolgozhatnak!

Úgy látszik, Orbánék eldöntötték, hogy padlóra küldik az éttermeket és cukrászdákat! A Telex értesülése szerint ugyanis a Fidesz-kormány egy olyan új rendeletet hozott, amely szerint a hideg-meleg ételek és italok, valamint cukrászati termékek készítését mostantól kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti. Eddig elegendő volt, ha minden konyhai vagy cukrászati műszakban legalább egy szakképzett munkatárs jelen volt, a többiek akár szakképzettség nélkül is dolgozhattak, de ennek vége:

mostantól a hús panírozását vagy a krumplisütést is csak szakképzett dolgozó végezheti!

A rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben, sőt, elvileg már egy hónapja érvényben is van, ennek ellenére eddig senki sem figyelt fel rá. A vendéglátósokkal előzetesen senki sem egyeztetett, pedig akkor ők elmondhatták volna, hogy a jogszabály betarthatatlan, mivel már most is alig van munkaerő. A Telexnek egy érintett úgy fogalmazott: „bármilyen embert alig találunk, nemhogy szakképzettet.”

Ha ezt a rendeletet betartanák, a vendéglátóhelyek 90 százaléka bezárna!

Azt egyelőre senki sem tudja, hogy az új szabályt kitaláló és bevezető Innovációs és Technológiai Minisztérium milyen megfontolásból szigorított az előírásokon.

Mindenesetre most előállt az az abszurd, sőt perverz helyzet, hogy

Magyarországon a tanításhoz és gyógyításhoz nem kell képesítés, de a sütéshez és főzéshez kötelező!

A Fidesz-kormány ugyanis bő egy éve, 2020 augusztusában úgy rendelkezett, hogy megfelelő felsőfokú végzettség nélkül is be lehet tölteni pedagógusi állásokat az iskolákban, óvodákban. Például az is alkalmazható tanárként, akinek nincs is tanári diplomája, elég, ha rendelkezik a megfelelő természettudományos végzettséggel. Idén június végén pedig Kásler Miklós miniszter egy olyan rendeletet hozott, mely szerint orvosi végzettség nélkül is részt lehet venni a háziorvosi ügyeletben. Vagyis orvosi képesítés nélkül is gyógyíthat egy mentőtiszt vagy egy okleveles kiterjesztett hatáskörű ápoló. Persze, ezen csak az csodálkozik, aki nem tudja, hogy

így működik Orbán világa, ahol a stadionok fontosabbak, mint a kórházak, és a főzést szigorúbban szabályozzák, mint a gyógyítást.

Egy kívülálló számára mindez akár még viccesnek is tűnhet, de mi, akik ebben az országban élünk, pontosan tudjuk, hogy ez az őrült hatalom az életünkkel játszik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!