Karácsony végre a lényegről beszél: ezt javasolta a miniszterelnök-jelölteknek

Előre hozná az RTL Klubon rendezendő miniszterelnök-jelölti vitát Karácsony Gergely. A főpolgármester ezt egy csütörtök reggeli Facebook-videóban vetette fel. Az eredeti tervek szerint a vitát október 13-án, 3 nappal a második forduló kezdete után tartanák, Karácsony szerint azonban jobb lenne, ha már a forduló kezdete előtt, szombaton megtartanák, az október 13-as időpont ugyanis “már túl késő lenne”.

Az előválasztásnak arról kellene szólnia, hogy a politikusoknak milyen jövőképet kellene kínálniuk, végre arról kellene szólnia a politikának, hogy hogyan fogunk jobban élni ebben az országban. Sajnálom, hogy az elmúlt néhány napban keveset beszéltünk erről

– fogalmazott Karácsony.

A videóban oda szúrt egyet Márki-Zay Péternek is, aki két közvélemény-kutatás eredményeire hivatkozva állt el kettejük második fordulós szövetségétől. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint neki több esélye lenne felvenni a versenyt Dobrev Klárával, Karácsony azonban ezt másképp gondolja. A főpolgármester azt mondta, hogy közvélemény-kutatóként ő azt tanulta meg, hogy azok a politikusok, akik kutatásokból akarják kiolvasni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, azok el fognak bukni. Belső iránytű híján nem fogják látni, mik a valós céljaik, ezért ő a hátralévő időben inkább a programjáról kíván beszélni, amely valójában “bizonyos szempontból nagyon egyszerű”.

Szeretném újraegyesíteni ezt az országot, lezárni a polgárháború időszakát, és felszámolni azokat a társadalmi igazságtalanságokat, amelyek nyomasztanak minket, és nagyon sok ember kedvét elvették attól, hogy higgyen a demokráciában

– fogalmazott Karácsony, aki szerint ehhez valódi vita kell, ezért szombaton bármilyen helyszínen és feltételek mellett kész vitázni a jelöltekkel, legyen az az RTL Klub stúdiója, vagy akár a Partizáné.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!