Karácsony és Márki-Zay bejelentést tettek: ez komoly hatással lehet a végeredményre

5 nap feszült tárgyalás után Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter szerdán úgy döntöttek, mégis inkább külön folytatják, és egyedül mérkőznek meg Dobrev Klárával az előválasztás második fordulójában. Erről Karácsony számolt be szerda este egy Facebook-posztban. A főpolgármester azt írta:

Elmondtam pénteken, elmondtam szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden és szerda este is Márki-Zay Péternek: Magyarország újraegyesítésének programjához, a szociális és zöld fordulathoz hívok szövetségeseket. Hatalomtechnikai alkudozások, egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatások nem számítanak akkor, amikor Magyarország jövője a tét. Bár én soha nem kértem, Márki-Zay Péter hónapok óta azt hangoztatja, visszalép a javamra az előválasztás második fordulójában. A választás előtti utolsó pillanatban azonban ennek pont az ellenkezőjére jutott. Döntését természetesen tiszteletben tartom. Ennek nyomán külön indulunk a második fordulóban, de mindketten elkötelezettek vagyunk az ellenzéki egység megőrzése és megerősítése mellett.

Márki-Zay nem sokkal a főpolgármester kiírása után reagált a bejelentésre. A Telexnek úgy fogalmazott: a közvélemény-kutatások eredményei alapján döntött úgy, hogy nem lép vissza Karácsony javára. De befolyásolta a döntését az is, hogy a közösségi médiában, a követőszámok alakulásában és a vasárnapi rendezvényeken is azt látta, hogy neki van nagyobb támogatottsága.

Márki-Zay a Medián és a Závecz közvélemény-kutatására gondolt, mely valóban azt jelezte, hogy nagyobb esélye van Dobrev ellen. Hogy miért csak ezeket vette ugyanakkor figyelembe a hódmezővásárhelyi polgármester, amikor

mind a Publicus, mind a Republikon Intézet, mind a Pulzus Kutatóintézet kutatása alapján Karácsonynak nagyobb az esélye a második fordulóban elcsípni az első helyet Dobrevtől,

arra nem tért ki a lapnak a polgármester.

Annyit mondott csak, hogy próbálta meggyőzni Karácsonyt, hogy Orbán Viktor leváltására akkor van nagyobb esély, ha a főpolgármester lép vissza.

Szerinte a közvélemény-kutatások “egyértelműen azt mutatták meg”, hogy ha ő beállna Karácsony mögé, akkor a főpolgármester nem nyerne Dobrev ellen az előválasztáson.

A Medián és a Závecz felmérései, illetve a saját nagy mintás kutatásunk is azt bizonyítja, hogy nemcsak Orbán Viktor leváltására, hanem az előválasztás megnyerésére is akkor van nagyobb esély, ha nem én lépek vissza, hanem ő. Sőt, ha én lépnék vissza Karácsony javára, akkor nem tudnánk legyőzni Dobrev Klárát

– fogalmazott Márki-Zay.

A felmérések eredményei mellett Márki-Zay próbált azzal is érvelni, hogy szerinte ő tudna több új szavazót megszólítani a jövő évi választáson, olyan embereket, akik eddig nem az ellenzékre szavaztak. Naponta több száz üzenetet kapott, hogy ne lépjen vissza, de persze voltak olyan befolyásos ismerősei is, akik azt mondták, inkább lépjen vissza Karácsony javára.

Ez egy nagyon kellemetlen, nagyon nehéz döntés volt. De teljesen ki van zárva már, hogy visszalépjek

– mondta Márki-Zay.

(Telex nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!