Elfogadták Szijjártó ajánlatát: Románia magyar kórházakba küld koronavírusos betegeket

1212 Szijjarto
Fotó: Népszava

Szijjártó Péter két héttel ezelőtt felajánlotta Romániának, hogy Magyarországon ápoljanak román koronavírusos betegeket. Az Index szerint az Arad Megyei Sürgősségi Kórház már el is fogadta a magyar külügyminiszter által felkínált lehetőséget.

Egyelőre csupán arról van szó, hogy a román-magyar határ menti falvakból hoznának súlyos betegeket az országba, őket is kizárólag mentőautóval, hiszen a repülőgéppel történő szállítás veszélyes lenne számukra. Ugyanakkor az Index a bukaresti forrásokra hivatkozó G4Media információit idézve azt írja:

Románia azt szeretné, hogy a súlyos állapotú fertőzötteket Magyarországon ápolják.

Keleti szomszédunknál tombol a koronavírus-járvány: egy tegnapi bejelentés szerint 24 óra alatt 331-en haltak, ami ott új csúcsot jelent. Az eddig elvégzett 70 ezer teszt eredményei kirívóan magas, 20 százalékos fertőzési arányt mutatnak. Valeriu Gheorghiță, az országos oltási kampány vezetője szeptember középen azt mondta: Romániában október közepére akár napi 15-20 ezer új fertőzöttje is lehet a járványnak. Ez azért aggasztó, mert

az országban egyetlen szabad intenzíves ágy sincs.

Románia egyébként kedden már nemzetközi segítséget is kért. A hivatalos hírek szerint gyógyszer sincs és oxigénadagolókra is óriási szükség lenne.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!