Lebuktak – Újabb, immár kimagyarázhatatlan kép került elő a Jobbik és a DK közös jelöltjéről!

Képek forrása: MTI

Az előválasztás egyik legmegosztóbb és legvállalhatatlanabb jelöltje a jobbikos Farkas Péter Barnabás volt, akit pártja mellett a Demokratikus Koalíció is végig támogatott.

Az elmúlt hetekben Farkas azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy előkerült róla egy 2018-as fénykép, melyen náci karlendítésre hasonlító mozdulat közben látható egy holokauszt múzeum előtt.

Ózd alpolgármestere az ellenzéki összefogás jelöltjeként indult Borsod-Abaúj-Zemplén 3. választókerületében, azonban amint előkerült a védhetetlen fénykép, előbb a Momentum, majd az MSZP és az LMP is kihátrált mögüle.

Farkas azzal próbálta kimagyarázni korábbi gyomorforgató tettét, hogy a kéztartása nem náci karlendítés volt, hanem csak egy rosszul elkapott pillanatfelvétel, melyen a csoportja többi tagjának integetett. A jobbikos politikus kiemelte továbbá, hogy szerinte “aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni” a kézmozdulatába.

Bár a legtöbb ellenzéki párt megvonta Farkas Péter Barnabástól a támogatását, a Demokratikus Koalíció kitartott mellette,

Dobrev Klára, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig azt mondta, hogy ő elhiszi a jobbikos politikus magyarázatát, tehát, hogy az nem náci mozdulat, csak egy integetés volt.

A NapHíre.hu azonban most egy újabb képet hozott nyilvánosságra, ami szintén a katowicei holokauszt múzeum előtt készült, ezen pedig hasonló kézmozdulattal lett megörökítve Farkas.

IMG 4255 1068x1424 1
Forrás: naphire.hu

Az újabb bizonyíték már védhetetlen, nem lehet rá azt mondani, hogy kétszer is olyan szerencsétlen pillanatban fényképezték le, mikor a magasba emelte a kezét, hogy társainak intsen.

Ez már egyértelmű: náci karlendítés közben örökítették meg a jobbikos politikust, akit pártja mellett a DK is támogatott!

Farkas az előválasztáson végül alulmaradt, a szavazatok 47,93 százalékát szerezte csak meg, míg ellenfele, az MSZP – Párbeszéd jelöltje Kiss Sándor, 52,07 százalékot ért el!

Az újabb képpel kapcsolatban várjuk a Jobbik és a Demokratikus Koalíció álláspontját is, hogy ennek fényében még mindig kiállnának-e a nyíltan antiszemita jelölt mellett!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!