Orbánék már érzik a vesztüket – Elképesztő bejelentést tett a miniszterelnök!

MTI Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor szemmel láthatóan retteg attól, hogy a jövő évi országgyűlési választáson alul marad az ellenzéki összefogással szemben és elveszti hatalmát, ezért most mindent bevet annak érdekében, hogy ismét győzzön.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a miniszterelnök ígérete szerint a nyugdíjasok épp a választások előtt kapják majd kézhez a 13. havi nyugdíjuk újabb részletét, mely az eredeti tervekkel ellentétben nemcsak a második, hanem már a harmadik vagy akár a negyedik hetit is tartalmazhatja, azaz akár a teljes összeget is jelentheti.

Azonban a bejelentést követően a felmérések nem épp azt az eredményt hozhatták, mint amire a kormányfő számíthatott,

mivel Orbán most újabb mézesmadzagot húzott el a nyugdíjasok orra előtt!

A miniszterelnök péntek reggel az állami rádióban jelentette be, hogy mivel az 5,5 százalékos gazdasági növekedést elértük, ennek következtében egy egyszeri, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot fognak kapni a nyugdíjasok novemberben.

Ez pedig egyértelműen azt mutatja, hogy az ellenzéki összefogás, az előválasztás sikere megrettentette az Orbán-kormányt,

érzik, hogy egyre többen állnak ki a kormányváltást akarók oldalán, így most minden eddiginél nagyobb és több dolgot ígérnek be a választóknak!

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy 11 éven keresztül a választások előtti zsák burgonyán kívül nem sok mindent kaptak az idősek, például a nyugdíjminimum összege 2008 óta változatlanul 28.500 forint!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!