Orbán Viktor hivatalos látogatást tesz Prágában, ahol Andrej Babiš cseh miniszterelnök a saját rezidenciáján fogadta őt, azonban nem minden úgy alakult, mint ahogy azt a magyar kormányfő elképzelte.
Az Euronews közlése szerint a két politikus a gazdasági, ipari és védelmi együttműködésről, valamint a migrációról és a koronavírus-járványról is tárgyal egymással, a találkozót azonban beárnyékolta a demonstráló tömeg, akik kifejezetten Orbán látogatása miatt vonultak utcára.
A megbeszélésre siető magyar miniszterelnök kénytelen volt elhaladni a tüntetők közelében,
így az érkező politikus autója felé a tömeg azt kiabálta, hogy “szégyen”!

A nap folyamán a két miniszterelnök közösen felkeresik Babiš választókörzetét is, ahol a cseh kormányfő az október nyolcadikán és kilencedikén tartott parlamenti választáson indulni fog, majd Orbán este Miloš Zeman államfővel is találkozik.
Mi a véleményed? Ide megírhatod!