Üzenet Németországból: Kösse fel a gatyáját Orbán!

Lehet, hogy Merkel sokáig megvédte az orbáni politikát, de a német szociáldemokraták győzelme után Orbán Viktor kösse fel a gatyáját. Ezt üzente Berlinből egy ellenzéki magyar EP képviselő.

Nem véletlen, hogy a Fidesz mélyen hallgat a német választások eredményéről, hiszen a szociáldemokrata SPD győzelme felér egy pofonnal Orbán számára. Egy éve még mindenki lesajnálta a német baloldalt és sokan már az SPD eltűnéséről vizionáltak, de német szociáldemokrácia „megrázta magát” és egy jó jelölttel, valamint egy balos, európai, modern programmal az első helyen végeztek. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője Berlinben követte nyomon az eseményeket, és a hivatalos eredmény közlése után online sajtótájékoztatóján azt üzente:

„Kösse fel a gatyáját Orbán Viktor, mert az európai politika változik.”

Az ellenzéki politikus szerint az Olaf Scholz vezetésével felálló új kormány várhatóan komoly fejtörést fog Orbán Viktornak okozni, hiszen a szociáldemokrata kancellár-jelölt „kőkemény kritikusa” az európai értékektől eltérő magyar kormánynak. Ujhelyi úgy fogalmazott:

„az illiberális kormányok nem kapnak többet menedéket a német tőke irányából.”

A politikus azt is kijelentette, hogy a kormányra kerülő német szociáldemokraták az MSZP–Párbeszéd-szövetség miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely jövő évi győzelméért szorítanak.

Hasonló következtetésre jutott az MSZP társelnöke, Tóth Bertalan is, amikor parlamenti beszédében (amit IDE KATTINTVA lehet megnézni) azt mondta: a világban tapasztalható baloldali fordulat azt üzeni, hogy a Fidesz és Orbán Viktor fölött eljárt az idő. Úgy fogalmazott:

„Magyarország is fel fog szállni a balra kanyarodó vonatra.”

Tóth Bertalan úgy vélekedett, hogy a baloldali és zöld fordulathoz baloldali, zöld és szociáldemokrata miniszterelnök kell, és Karácsony Gergely ilyen vezetője lesz az országnak. Szerinte Karácsony képes összetartani az ellenzéki szövetséget, ő az, aki mögé pártszimpátiától függetlenül mindenki be tud állni, és nem utolsósorban ő az, akitől Orbán Viktor jelenleg a legjobban fél. Az ellenzéki politikus szerint Európa és a világ megüzente, hogy milyen lesz a jövő, és most itt az idő, hogy meghalljuk ezt az üzenetet és csatlakozzunk a győztesek csapatához.

Ujhelyi berlini üzenetét cikkünk végén nézheti meg:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!