Olyan fotó jutott az ATV birtokába, ami robbanthatja az előválasztást Borsodban

Döbbenetes fotóhoz jutott hozzá az atv.hu. A fotón egy a borsodi előválasztás jobbikos jelöltjére, Farkas Barnabás Péterre kísértetiesen hasonlító férfi mutat be egy náci karlendítésre emlékeztető mozdulatot.

Hogy Farkas van-e a fotón, azt a hasonlóságon felül megerősíteni látszik, hogy a politikus 2018-ban részt vett egy hivatalos látogatáson Ózd lengyel testvérvárosában, Chorzówban. A látogatáson Farkas az Ózd honlapjára felöltött fotók szerint ugyanazt az öltözéket viseli, mint a karját lengető férfi. Bár a zsidóellenes kirakat-háttérből úgy tűnik, a fotó nem Chorzówban, hanem a várostól nem messze fekvő Katowicében, a Szilézia történetét bemutató múzeumban készülhetett, a politikus könnyen útba ejthette a látogatás során a múzeumot is.

Farkas jelenleg a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és az MMM jelöltjeként indul az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében. Farkas 2016 óta Ózd alpolgármestere, előtte a Városi Múzeum vezetője volt. A Jobbik már 2018-ban is őt indította képviselőjelöltjeként a választókerületben. Farkas nemrég egy Jakab Péterrel közös utcafórumon azt hangsúlyozta:

Despotizmust, zsarnokságot kapunk most a kormánytól, de amit ő akar, az a demokrácia.

Az atv.hu kereste a politikust a fotó ügyében, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Mi az olvasóinkra bízzuk, hogy eldöntsék, szerintük is Farkas található-e a képen, és amennyiben igen, méltónak gondolják-e, hogy egy ilyen ember képviselje jövőre az ellenzéket a Fidesz jelöltjével szemben.

Íme a fotó:

farkas
Forrás: atv.hu
Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!