Magyarok ezreit oltották vele: továbbra sincs esélye a nemzetközi engedélyre a Szputnyiknak

Orbán Putyin

Továbbra sem adja meg az ideiglenes forgalomba hozatali engedélyt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Szputnyik vakcinára – erről döntött csütörtökön a két testület.

Leálították az engedélyezési folyamatot, amelyet csak akkor hajlandóak újraindítani, ha a szervezet szakértői elvégeztek legalább még egy helyszíni bejárást a vakcinát gyártó orosz üzemek valamelyikében. Ugyanis, a májusi helyszíni ellenőrzése során több szabálytalanságra is bukkant az orosz oltóanyag gyártási folyamatánál. Ráadásul,

a Szputnyik fejlesztői továbbra sem adták át a vakcinához kapcsolódó, teljes körű adatbázist!

Oroszország februárban nyújtotta be a két világszervezethez a jóváhagyási kérelmét, miután a The Lancet című orvosi folyóiratban megjelent egy kutatás, mely szerint a vakcina 91,6 százalékban hatékony. Ez a folyamat szakadt meg most. A vakcinát gyártó Gamaleja Intézet válaszul azt írta egy közleményben, hogy az ellenőröknek kifejezetten a gyártással kapcsolatban voltak aggályaik, a vakcina hatékonyságát, illetve biztonságosságát nem kérdőjelezték meg. Kijelentésük igaz, és valóban lehet akár nagyon hatékony is a vakcina a kínai Sinopharmmal ellentétben, ám a gyártási hibák

akár nem várt mellékhatásokhoz és egészségkárosodáshoz is vezethet!

Magyarországon egyedül az Európai Unióban engedélyezett a Szputnyik oltóanyag használata, és csak reménykedhetünk, hogy nem korai és elkapkodott lépés volt a használatának a megkezdése, és nem csak arról szólt az egész, hogy miként lehet Putyinnál egy újabb jó pontot szerezni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!