Megtörte a csendet Ferenc pápa: nem teljesen úgy emlékszik a találkozóra, ahogy Orbánék

Ismeretes: a napokban Orbán Viktor és Semjén Zsolt is gyanúsan a kormánykommunikációnak kedvező történetet mesélt el arról, hogyan zajlott a közös találkozójuk Ferenc pápával.

Orbán azt mondta: “Arra kértem Ferenc pápát, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot”. Semjén pedig arról beszélt a Kossuth Rádiónak: a pápa “nagyon örült annak, hogy csökkent az abortuszok száma, nőtt a házasságkötések száma. És jeleznünk kellett, hogy a családvédelmi intézkedéseink miatt támadás alatt állunk Brüsszeltől – itt az LMBTQ-dolgokra gondolok –, és Őszentsége azt mondta, hogy a család az apa, anya, gyerek, pont”.

Most a spanyol El País kérdezte meg a pápát, ő hogyan látja az Orbánnal folytatott közös beszélgetésüket. Ferenc pápa egy egészen másik történetről számolt be, mint amit Orbánék adtak elő. Válaszában többször hangsúlyozta, hogy inkább csak Áder János államfővel beszélgetett, bár “valóban ott volt a miniszterelnök” (Orbán nevét nem ejtette ki), és “a miniszterelnök-helyettes is”,

akik inkább csak hozzászóltak a kettejük beszélgetéséhez”.

A pápa megerősítette, hogy a magyar elnökkel harmadszorra találkozott, és elsősorban a környezetvédelemről cseréltek eszmét, és meglepődött, hogy “a magyaroknak mennyire fontos a környezetvédelem”.

A szentatya azt is elmondta az újságíróknak, hogy ő kérdezett rá Ádernél, hogy Magyarországon mennyi az átlagéletkor, mert aggódik a “népesedési tél” miatt. Áder erre reagálva mesélt Ferenc pápának a magyar családtámogatási jogszabályokról, amely “segít a fiatal pároknak, hogy összeházasodjanak és gyerekeik lehessenek”. Ezen a ponton kapcsolódott be Orbán és Semjén a beszélgetésbe – ezt a pápa is megerősítette -, viszont csak annyit mondott, hogy “hozzátettek valamit” az Áder által elmondottakhoz, ezután rögtön visszatértek a természetvédelmi kérdésekhez. Azt tehát nem erősítette meg, hogy Semjénék valóban a Magyarországra támadó Brüsszelről beszéltek volna, ahogy azt sem, hogy helyeselte volna a magyar kormány homofób retorikáját.

Sőt, mi több: a pápa egyenesen

“udvariassági látogatásnak” nevezte az Orbánékkal tartott beszélgetésüket,

melyen elmondása szerint Áder arról beszélt neki, hogy Magyarországon milyen módszerrel tisztítják a folyókat, mely technikát a pápa saját bevallása szerint eddig nem ismert. A szentatya szerint a találkozó elég hosszú volt, 35 percig tartott, és Áderrel beszélgetett végig, Orbán és a miniszterelnök-helyettes pedig csak “néha kiegészítették ezt”.

Bár a pápa most láthatóan próbált diplomatikus maradni, az utóbbi időben több alkalommal sem rejtette véka alá a véleményét. A budapesti szentmisén egy elég félreérthetetlen üzenetet küldött Orbánnak:

Kimaradt a közvetítésből: Ferenc pápa félreérthetetlen üzenetet küldött Orbánnak a szentmise közben

Korábban pedig még ennél is világosabban fogalmazott Orbánról egy katolikus lapnak:

Kipakolt a neves katolikus lap: ezt gondolja Ferenc pápa valójában Orbánról

(Magyar Hang nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!