Szakadékba lökik az országot ezzel a döntéssel – Orbán már az ország tönkretételére játszik?

Úgy tűnik, Orbán már a vereségre készül, és a kiloopható pénzek mellett még egy dologra koncentrál: hogyan tudná a következő kormányt a legnehezebb helyzetbe hozni. Ebben a játszában semmi sem drága, még az sem, ha a szakadékba lökik az országot a választás előtt.

Nem túlzás azt állítani, hogy olyan adósságot fognak Orbánék a következő kormányra hagyni, aminek a menedzselése, kigazdálkodása embert próbáló feladat lesz. A GDP arányos adóssága az országnak tavasszal 81 százalékon állt, ami 1995 óta a legmagasabb volt, forintban kifejezve pedig  46 795,5 milliárdra emelkedett, ami azt jelenti, hogy

az ország történetének legnagyobb adósságát sikerült produkálnia Orbánéknak!

Majd mindezt megfejelték, és a portfolio.hu szerint 10 éves dollárkötvényből 2,25 milliárd dollárnyi ajánlatot, a 30 évesből pedig 2 milliárd dollárnyit fogadott el a keddi nemzetközi kötvénykibocsátás keretében az Államadósság Kezelő Központ, ami

a magyar állam minden ők legnagyobb egynapi új adósságkibocsátása, mai árfolyamon 1258 milliárd forint!

2014-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium “A legnagyobb veszedelem: az államadósság” címen adott ki egy elemzést, melyben bemutatják az akkori szerkezetet és nagyságot, majd hosszasan tglalják a felelősség kérdését, hogyan is jutott el az akkori állapotba az ország. Már rögtön az elején kijelentik:

“a növekvő államadósság azt jelenti, hogy az utánunk következő generáció lehetőségeit éljük fel: elzálogosítjuk a jövőnket”.

2010-ben Orbánék 21 749 milliárd forintnyi adóssággal vették át az országot, ezt sikerült több mint megduplázni, és feltornázni 46 795,5 milliárdra. Nézzük meg, miket is mondtak ekkor a fideszesek az általuk produkált összeg felére:

“Az államadósság mértéke elérte a kritikus szintet. Az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy a jelenleg kormányzó szocialista-szabad demokrata kormány elzálogosítja a jövőnket.” Rogán Antal, 2004. A GDP arányossa dósság 58 százalék volt, a mai 80 százalékhoz képest.

„Azt kell látnunk, hogy a 2002-es kormányváltás óta körülbelül 5.000 milliárd forinttal nőtt az államadósság. Ha ezt lebontjuk érthető mértékegységre, akkor ez azt jelenti, hogy ma
Magyarországon mindenkinek, a csecsemőtől az aggastyánig bezárólag 1,3 millió forint tartozása van.” Orbán Viktor, 2005. Ma ez a fejenkénti összeg 4 millió forint felett van.

“A 80-as évek végén megtanulta Magyarország, hogy az lehet, hogy a hitelt az állam veszi fel, de visszafizetni az ország lakóinak kell. A mai magyar állam felemészti a jövőnket, sőt gyermekeink, unokáink jövőjét is, éppen ezért a kormányváltáskor választ kell majd találni arra a kínos kérdésre is, hogy hol a pénz, mert az ország állapotán nem látszik az a sok milliárd forint felvett hitel.” – Orbán Viktor, 2006. Ekkor 64 százalék volt a GDP arányos adósság a mai 80 százalékhoz képest.

“Az egyik legsúlyosabb “politikai bűn” az ország eladósítása volt. Nemrégiben hazánkat még a kilátástalan apátia uralta, és most minden erőre szükség van ahhoz, és minden magyar ember összefogására szükség van ahhoz, hogy a magyar gazdaságot talpra lehessen állítani.”Szijjártó Péter, 2010. Amikor fele ennyi adósság sem volt hazánknak.

Orbánék beismerték: komoly bajban van a Fidesz-kormány

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!