Kipakolt a neves katolikus lap: ezt gondolja Ferenc pápa valójában Orbánról

Egyre több elemzés lát napvilágot a hétvégi magyarországi pápalátogatásról, a Spiegel pl. arról írt, hogy a látogatás feltűnően rövid időtartama valóságos arculcsapást jelent Orbán Viktornak Ferenc pápa részéről.

Ezt egészíti ki most a neves brit katolikus lap, a The Tablet cikke, melyben azt fejtegetik, miért preferálhatja a pápa Szlovákiát Magyarországgal szemben, hiszen északi szomszédunknál – velünk ellentétben – három napot tölt el.

A lap szerint az okok a régió történelmében és politikájában, valamint Szlovákia első női elnökében, Zuzana Caputovában keresendők. A Tablet értesülése szerint a pápát valósággal lenyűgözte Caputová, amikor 2020 végén meglátogatta őt a Vatikánban. Egy pozsonyi diplomata szerint Ferencre komoly hatást gyakorolt, hogy Caputová kiemelten foglalkozik a környezetvédelmet érintő témákkal (a szlovák elnök korábban környezetvédelmi jogász volt), és “egészen más, mint néhány másik európai vezető”

A lap szerint a pápa döntését, miszerint több időt tölt Szlovákiában, mint Magyarországon, az olyan nacionalista-populista vezetőkkel szembeni éles bírálatainak összefüggésében kell értelmezni, mint amilyen Orbán is.

Ferenc ezeket a populista vezetőket

az 1930-as évek diktátoraihoz, Adolf Hitlerhez és Joszif Sztálinhoz hasonlította, és teljes mértékben ellenzi Orbán menekültellenes politikáját, amelyet a „keresztény értékek” leple alatt folytat

– jegyzi meg a Tablet.

A brit katolikus lap cikkét alátámasztani látszik, hogy Ferenc pápa az Eucharisztikus kongresszuson elmondott szentbeszédében is komoly bírálatot fogalmazott meg Orbán messianisztikus vezetői stílusáról és az általa képviselt populista politikáról. Erről bővebben itt írtunk:

Kimaradt a közvetítésből: Ferenc pápa félreérthetetlen üzenetet küldött Orbánnak a szentmise közben

(Népszava nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!