Kövér hozta a formáját Ferenc pápa látogatása előtt: “Sötét, sátáni erők veszélyeztetnek”

Forrás: Országgyűlés sajtóirodája

Ezekben a pillanatokban is zajlik Ferenc pápa budapesti látogatása, Orbán Viktor és Áder János a Szépművészeti Múzeumban fogadják a katolikus egyházfőt. A találkozó előtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke is fogadta a parlamentben az Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit.

Kövér többek között arról beszélt, hogy az általában a napi politikai vitáknak helyet adó falak között “ritkán adatik meg, hogy a testvériség és az egyetértés ennyi elhivatott képviselője legyen egyszerre jelen”.

Remélem, hogy az Önök békét sugárzó szellemiségéből a következő nehéz hónapokra, a választási kampány közelgő idejére is marad majd itt valami számunkra

– fogalmazott Kövér.

Ezt némiképp kétségessé teszi, hogy a házelnök később úgy folytatta:

Napjainkban sátáni, sötét erők veszélyeztetik mindazt, amiben a keresztény ember hisz. Veszélyeztetik a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat.

“Az Önök imái, az Önök biztatása és példamutatása ezért sokat jelentenek számunkra, hogy ki-ki a maga rendelt helyén – mi, képviselők itt az Országházban – kellő lelki vértezettel állhassunk ellent e kihívásoknak, megerősítve keresztény hitünket, közösségeinket és Istentől rendelt hazánkat” – tette hozzá Kövér.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!