Orbán pánikolhat – ez az ábra mutatja meg, mekkora bajban is van a Fidesszel együtt!

Bár a független közvéleménykutatások szinte mindegyike az ellenzéki lista előnyétmérik a Fideszével szemben, mégis vannak jópáran, akik nem hisznek abbban, hogy a Fidesz elzavarható. Mindezt arra alapozzák, hogy a Fidesz jól szervezett, és mára már elfoglalta a háttérintézmények mindegyikét. Akik így gondolkoznak, nézzék meg alaposan az alábbi ábrát.

A lenti térképen az látszik, hogy az országban hány helyen lehet majd sátorban szavazni az előválasztás során a miniszterelnök-jelöltekre, illetve a helyi képviselő-jelöltekre. Minden sátorban legalább három főnek kell tartózkodni, plusz az induló jelöltek képviseletében is egy-egy személy. A sátrak reggel 8-tól 18 óráig lesznek nyitva.

Ha kétséges volt valakinek, hogy a hat ellenzéki párt vajon tud-e együtt dolgozni, és meg van-e a mgefelelő szervezési képessége, van-e elég aktivistája, akkor most bebizonyosodott, hogy

az ellenzék felnőtt a feladathoz, és el tudja zavarni Orbán korrupt rendszerét!

elovalasztas helyszinek

Fontos, hogy akik eddig szkeptikusak voltak, azok is lássák, hogy mekkora szervezettség, háttér és emberi erőforrás áll az ellenzék mögött, civilekkel megtámogatva. A Fidesz ilyen méretű, az ország teljes egészére kiterjedő akciót, amelyben 8 napon át, napi 10 órában dolgoznak az aktivisták, soha nem csinált még. Az is fontos, hogy mindenki aki teheti, elmenjen az előválasztásra, ezzel is üzenve Orbánnak, hogy elég volt belőle. A fenti ábrára kattintva ki tudja választani, hogy a saját választókerületében hol teheti meg ezt személyesen.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!