Ez brutális! Egyetemistákat csicskáztatnak Semjén vadászati kiállításán!

MTI Fotó: Kovács Attila - a kép csak illusztráció

Úgy tűnik, a Fidesz-KDNP szerint szerint mindenki az ő csicskájuk. Olyasmire kényszerítik ugyanis az egyetemistákat a 77 milliárd forintból rendezett vadászati kiállításon, amit először el sem akartunk hinni!

A jelek szerint a lehető legtöbbet akarja ellopni a Fidesz-KDNP a vadászati világkiállítás 77 milliárdos költségvetéséből. A Semjén Zsolt kedvéért megrendezett eseményen ugyanis

ingyen kell dolgozniuk az egyetemistáknak!

Mint azt a 444.hu megtudta, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) intézetigazgatója, Heltai Miklós arról értesítette az egyetem alapszakos, nappali tagozatos, második és harmadik évfolyamra járó hallgatóit, hogy

kötelesek önkéntes munkában segíteni a 77 milliárdos költségvetésű Vadászati Világkiállítás megrendezését.

Az Átlátszó Oktatáshoz eljuttatott levél alapján az ingyenmunkát a diákok tanítási időben végzik majd el október 4. és 10. között. Az intézet vezetője nem sok választást hagyott a diákoknak: levelében eleve kijelentő módban ír arról, hogy a hallgatók önkéntes szerződést fognak kötni a rendezvényt lebonyolító vállalattal, és a cég aztán igazolja távollétüket az órákról. A levél szerint a részvétel mindenki számára kötelező.

A hallgatók pénzt nem kapnak, csak ebédet és ásványvizet!

Mindez persze nem törvényes, hiszen egy felsőoktatási intézmény nem kötelezheti arra a hallgatóit, hogy tanítási időben, az egyetemen kívül ingyenmunkát végezzenek.

Miután a 444.hu mindezt megírta, a MATE levélben reagált. Azt írták, hogy

a hallgatók szakmai gyakorlat keretében vesznek részt a Vadászati Világkiállításon,

és szerintük „történelmi lehetőség, hogy kötelező szakmai gyakorlatukat egy világszínvonalú, magyar rendezésű esemény keretében, nemzetközi környezetben teljesíthetik 2021-ben a Vadászati Világkiállítás keretében.” Ám nagyon úgy tűnik,

ez a magyarázkodást csak utólag találták ki, az eredeti levélben szó sem volt szakmai gyakorlatról!

Az utasításban csak az állt, hogy a hallgatók kötelesek önkéntesen szerződni a rendező céggel és szó sincs arról, hogy az ingyen végzett munkájuknak bármilyen tanulmányi, vagy szakmai vonatkozása lenne.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!