Fidesz: a nyugdíjasoknak elég a csirkefarhát és 11 évente pár tízezer forint! A 4 milliós nyugdíj csak Ádernek jár!

Elképesztően magas, 4,4 millió forintos nyugdíjat kaphat Áder János, ha véget ér a köztársasági elnöki megbízatása. Az MSZP arra emlékeztet, hogy a Fidesz szerint a többi nyugdíjasnak elég emelésként évente átlagosan 2-3 kiló csirkefarhát ára, meg 11 évenként pár tízezer forint egyszeri juttatás.

Áder János már 63 éves kora előtt nyugdíjba mehet, ha lejár a mandátuma, és brutálisan magas, 4,4 milliós nyugdíjat kaphat – értesült a Blikk. Egy 2019-es törvényben ugyanis a duplájára emelték a mindenkori államfő juttatásait, ami így idén nagyjából bruttó 3,6 millió forint havonta, jövőre pedig már 4 millió forintra nőhet. Ez az összeg a hivatalból való távozása után valamennyi köztársasági elnököt, így Ádert is megilleti élete végégig. Ehhez jön majd Áder EP-képviselőség után járó nyugdíjszázaléka, ami a lap számítása szerint a 8900 eurós (3,2 millió forintos) fizetésének a 14 százaléka, vagyis körülbelül 430 ezer forint.

A hírre reagálva az MSZP-s Korózs Lajos kijelentette: Áder János 4 millió forintos várható nyugdíjával

a Fidesz azt üzeni: a mi emberünknek jár a milliós nyugdíj, a többi nyugdíjasnak elég a pár százalékos emelés és 11 évente egyszer plusz 50 ezer forint!

Az ellenzéki politikus szerint gyalázat, hogy a Fidesz 11 éven át átlagosan csak 2-3 kiló csirkefarhát árával emelte évente a nyugdíjakat, most pedig egy egyszeri kifizetéssel mindezt feledtetni akarja.

Ezért az MSZP képviselője – aki a Népjóléti bizottság elnöke is – most azt kéri:

a nyugdíjasok tegyék el a pénzt, ami nekik jár, de ne felejtsék el: a Fidesz-kormány elszegényítette őket.

Korózs emlékeztet, hogy ma 2 millió nyugdíjas közül 1,2 millióan élnek az átlagnyugdíj alatt és 10-szer több nyugdíjas nélkülöz, mint 2010-ben. A politikus hangsúlyozta: az MSZP szerint a biztos megélhetés idős korban is jár, ezért ők fel akarják zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat. „Az MSZP nem csak az inflációt, hanem a fizetések növekedését is beleszámítaná a nyugdíjemelésbe, a nyugdíjminimumot legalább 70 ezer forintra akarja növelni, és igazságosabban folytatná a 13. havi nyugdíj visszaépítését. Így a most még nélkülöző nyugdíjasok garantáltan több nyugdíjat kapnak minden hónapban!” – jelentette ki Korózs, hozzátéve:

az MSZP-Párbeszéd programja csak akkor válhat valóra, ha már az előválasztáson minél többen támogatják.

Ezért szerinte aki az MSZP-Párbeszéd jelöltjeire és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltre szavaz, a magasabb nyugdíjakra is szavaz.

Arról, hogyan veri át a Fidesz a nyugdíjasokat a beígért prémiummal, bővebben itt olvashat:

Kiderült: több százezer nyugdíjast megvezetett Orbán a beígért prémiummal

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!