Szolgalelkű tahó a Fidesz tévéje a híres színész szerint!

Fotó: Népszava

Váratlan helyről kapott éles kritikát a közszolgálatinak hazudott televízió. Híres színészünk nemes egyszerűséggel tahónak nevezte a Fidesz csatornáját.

Terjedelmes interjút adott a Filmtett nevű erdélyi filmes portálnak Cserhalmi György abból az alkalomból, hogy szeptemberben Jancsó Miklós születésének 100. évfordulója. A beszélgetés jelentős része Jancsó és Cserhalmi közös munkáiról szól. Amikor felvetődött, hogy milyen közönsége lehet Jancsó Miklós filmjeinek 10-20-30 év múlva, a színész azt mondta: „Akkor megint lesznek, csak ezt a 10–20–30 évet kell kibírni.” Majd nemes egyszerűséggel

Cserhalmi tahónak nevezte a közszolgálati televíziót!

Szó szerint ezt mondta: „Az, hogy a közszolgálatinak hazudott televízió a magyar film 120 éves évfordulója kapcsán egyetlen Jancsót sem ad le, az valamiről árulkodik. Ugyanakkor ezek a tahók tudhatnák, hogy Londonban egy hét Jancsóról fog szólni, és a világ legjobb rendezői fognak arról beszélni, hogy mit tanultak tőle. Csak mi vagyunk ilyen hülyék. Inkább költői kérdésként teszem fel: csak mi vagyunk ilyen hülyék?” A színész kijelentette: az ember ilyenkor tényleg begurul, hogy minek ennyire szolgalelkűnek lenni. Mint mondta:

„Kéne egy kis tartás abba a televízióba, hogy gondoljanak ők is valamit a világról.”

Szerinte például mondhatnák azt: „Egy este megkockáztatunk egy Jancsót, mert lehet, hogy lesz egy kis dádá, de valahogy megússzuk.” A rendkívül érdekes és tartalmas interjút teljes terjedelmében itt lehet elolvasni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!