Kiderült az igazság – Egy kórházi dokumentum buktatta le a kormányt!

Forrás: Orbán Viktor / Facebook

Mint azt már több vizsgálat is bebizonyította, a kormány által drágán megvásárolt kínai vakcina, az idősebb korosztálynál kevésbé hatékony.

Ezt a tényt azonban a kormány minden lehetséges módon megpróbálja eltusolni, mivel azzal beismernék, hogy fontosabbak voltak nekik a kínai érdekek, mint az idős magyar állampolgárok védelme!

Most azonban a Dél-Pesti Centrumkórházban egy olyan dokumentumot kell aláírniuk a harmadik oltásra érkezőknek, mellyel a kormány gyakorlatilag elismerte tévedését a Sinopharm oltóanyaggal kapcsolatban.

Karácsony Gergely a közösségi oldalán osztotta meg, hogy

a kínai vakcinával oltott idősek az egészségügyi okokból oltandó személyek között szerepelnek a harmadik oltásnál.

Tehát, az aláírandó dokumentum tartalmazza a tájékoztatás mellett azt is, hogy a harmadik oltásra elsősorban azok az emberek jogosultak, akik tartósan betegek, vagy 60 éven felüliek és a Sinopharmmal lettek beoltva.

“A kormány gyakorlatilag akkor beismerte, hogy a kínai vakcina, amelyet méregdrágán, közpénz milliárdokért sikerült megvásárolni, majd megfélemlítéssel rátukmálni az emberekre semmit nem ér, amikor végre lehetőséget adtak a harmadik oltásra”

– írja bejegyzésében Karácsony, majd hozzáteszi: “ahelyett, hogy vállalták volna tetteikért a felelősséget, és bocsánatot kértek volna a több százezer megvezetett idős embertől, inkább közzétettek egy szakmailag teljesen megalapozatlan táblázatot, arról, hogy kinek milyen vakcinát javasolnak. Ebben a táblázatban pedig, ugyanúgy szerepel a kínai oltás.

A kormány készített egy hatástanulmányt az egyes vakcinákról, amelyet a fiókban dugdosnak, valószínűleg pont azért, mert az is bizonyítaná, hogy a Sinopharm vakcinája teljesít a legrosszabbul a többi oltáshoz képest.”

Az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje kihangsúlyozza, hogy azért kezdeményezett népszavazást a kínai vakcinával oltott idősek antitest-szűréséről, hogy végre tisztázni lehessen az elmúlt évtized egyik legfelháborítóbb mutyiját:

“a kormánynak fontosabbak voltak a kínai érdekek, mint az idősek biztonsága. Erre a hatástalan vakcinára milliárdokat szórtak el, és hatalmasat kaszált rajta egy közvetítőcég.”

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!