Botrány lett Kövér szlovákiai látogatásából: sorban szólalnak fel a politikusok

Forrás: Somogyi Tibor / Ujszo.com

Alaposan kiverte a biztosítékot a szlovák politikai elit körében a Benes-dekrétumokat bíráló Kövér László hétfői látogatása, melyet a dunaszerdahelyi Somorjában tett. A házelnök egy kitelepítési emlékmű felavatásán vett részt, ahol beszédet is mondott. A beszédben bocsánatkérést és elégtételadást követelt a II. világháborút követő kitelepítések miatt.

“A jogfosztás megaláztatás és szülőföldről való elűzetés a mai napig lezáratlan történet az emlékezetünkben és nyílt seb a lelkünkben. A magyarok és szlovákok közös keresztény hite és közép-európai sorsközössége, valamint államaink érdekközössége mindannyiunkat arra kötelez, hogy a 20. századi közös történelmünk nyílt sebeit a 21. században begyógyítsuk”

– mondta Kövér.

A beszéd után több szlovák politikus is felháborodásának adott hangot. Elsőként Ivan Korčok külügyminiszter szólalt meg, aki elmondta, az a módszer, ahogy Magyarország legfőbb képviselői folyamatosan megnyitják a történelmi kérdéseket, szembemegy Magyarország azon deklarált igyekezetével, amely szerint igyekeznek jó bilaterális kapcsolatot ápolni Szlovákiával.

“Csalódott vagyok amiatt, hogy Budapestről állandóan üzeneteket és kioktatást kapunk a közös történelmünkkel kapcsolatban. Határozottan elutasítom azt, hogy Magyarország második legfőbb közjogi méltósága szükségét érzi, hogy Szlovákiában prezentálja a saját történelemolvasatát”

– közölte Korčok, hozzátéve, a Szlovák Köztársaság képviselőinek is lehetőségük van arra, hogy kifejtsék álláspontjukat a múlttal, Magyarország történelmi feladataival kapcsolatban.

“Ennek ellenére ezt nem tesszük meg, és főként nem tesszük ezt Magyarország területén szervezett rendezvényeken. A Magyarország iránti tiszteletből nem tesszük ezt, de azért sem, mert a háború utáni elrendeződés egyszer és mindenkorra lezárt téma, kapcsolatainkat pedig a jelenre és a jövőre akarjuk fordítani. Ennek része a mai békés együttélés a magyar nemzetiségű polgártársainkkal”

– magyarázta Korčok.

Szavaival egyetértett a parlament elnöke, Boris Kollár is, aki egy szerdai közleményében arra szólította fel Magyarország képviselőit, hogy tartózkodjanak a történelmi sérelmek felemlegetésétől.

“Nagyon örülnék, ha a magyar oldal mértékletes volna ezekben a témákban, mint a Szlovák Köztársaság. Magyarország a stratégiai partnerünk, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés elengedhetetlen a két ország jó kapcsolatainak megtartásához”

– fogalmazott a politikus.

(Parameter.sk nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!