Hiába vívja haláltusáját a Velencei-tó, a kormány szerint most “nincs pénz a feltöltésre”

Hiába lenne szükség nagyon sürgősen a Velencei-tó vizének pótlására a rendkívül alacsony vízszint miatt, a kormány jelenleg nem támogatja az erről szóló javaslatot

– szúrta ki Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Fehérvár TV-nek adott riportját a Magyar Narancs.

A térség fideszes képviselője elmondta, a víz pótlására készítettek egy 40 milliárd forintos költséggel számoló előterjesztést a kormánynak, és mindenki abban bízott, hogy ezt akár rövidesen elfogadhatják, és megindulhat a tó feltöltése.

A gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs támogatta is a javaslatot, Szijjártó Péter pedig a kormány elé is terjesztette, a kormány azonban visszautasította azt, mondván: olyan sok pénzre lenne szükség a feltöltéshez, amit az ország jelenlegi helyzetében

“inkább a gazdaság újraindítására fordítanának”.

A Narancs cikke emlékeztet, hogy az elmúlt két évben a Velencei-tó vizének 44 százaléka tűnt el. A sekély víz vezethetett többek között június végén a tóban tapasztalt tömeges halpusztuláshoz is, a kormány mindeddig azonban semmit nem lépett, hogy orvosolja a helyzetet.

(Magyar Narancs / 24.hu nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!