Orbánék szembeköpték a magyarokat, továbbra is láppal tiporják a jogállamiságot!

Orbán

Másfél hete robbant ki a Fidesz-kormány elmúlt éveinek legsúlyosabb botránya, melybe szinte az egész világ beleremegett, Orbánék azonban továbbra is úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna!

Ezzel a hallgatással a magyar kormány azonban nemcsak, hogy beismerte tettét, de megcsonkította a jogállamiságot is!

“Egy valóban demokratikus országban, ha egy lehallgatási botrányba keveredik egy kormány, egészen másképp történnek a dolgok.
Azonnal hivatalos vizsgálat indul és az állampolgárok teljeskörű tájékoztatást kapnak.

Magyarországon a kormányzati szereplők terelnek, mellébeszélnek, egymásra mutogatnak és legfőképp: a Fidesz és a KDNP képviselők akadályozzák az országgyűlési vizsgálóbizottság munkáját.” – írja az MSZP a közösségi oldalán annak kapcsán, hogy a Fidesz képviselői nem mentek el az ellenzék által összehívott nemzetbiztonsági bizottság ülésére, így nem hallgathatták meg Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját az üggyel kapcsolatban.

Az ellenzéki párt kiemeli, hogy pont az ilyen ügyek, terelések és sunnyogások miatt is van szükség kormányváltásra!

“A Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd szövetségének jelöltjei és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt együtt elkötelezettek abban, hogy 2022 után a társadalmat valóban érintő és valós témákkal transzparens módon foglalkoznak majd.
Így teremtünk biztonságos és szabad Magyarországot, amely mindenki számára megfelelő életet biztosít” – írja közleményében a szocialista párt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!