Hétfő este tüntetés lesz az Orbán-kormány valaha volt legnagyobb botránya miatt!

Hétfő estére szervezett tüntetést a Momentum a Fidesz-kormány lehallgatási botránya miatt!

A párt közleménye szerint, hétfő este 6-kor lesz a gyülekező a Terror Háza előtt, ahonnan majd együtt vonulnak át a Fidesz Lendvay utcai székháza elé. Fekete-Győr András az üggyel kapcsolatban azt írta, hogy az ellenzéki politikusok és kormánykritikus újságírók lehallgatása “az elmúlt tíz év legsötétebb ügye, amibe a kormánynak bele kell buknia”.

A Facebook-esemény leírása szerint, a lehallgatási botrány, mely szerint a Fidesz közel 300 magyart, köztük ellenzéki politikusokat, újságírókat, és számukra veszélyesnek titulált vállalkozókat figyelt meg és hallgatott le, “a rendszerváltás utáni magyar politika legsötétebb fejezete”!

“A Fidesz gyakorlatilag ugyanúgy viselkedik, mint a szocializmus idején a pártállam. Nem elég, hogy a hozzá hű oligarchákat hízlalja, a független állami intézményeket hozzá hű káderekkel tölti fel, ellenőrzése alá vonja a médiát, vagy mint a tanácsrendszerben, a központi pártvezetés dönti el, hogy melyik város mennyi pénzt kap.
Most már abban is a szocialista pártállam nyomdokaiba lép, hogy az általa veszélyesnek titulált újságírókat, ellenzéki politikusokat, aktivistákat lehallgatja, megfigyelteti.”

Ellenzéki képviselők szintén hétfőre hívták össze az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését, melyen a fő téma az lenne, hogy kiderüljön, a magyar kormány valóban használta-e az izraeli kémprogramot, vagy nem.

Az LMP közleményt adott ki, melyben kiemelik, hogyha a Fidesz nem vesz majd részt az ülésen, akkor az felérne egy beismerő vallomással. Márpedig nagyon úgy fest, hogy a kormány nem kíván megjelenni a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, ezt erősítette meg legutóbb Gulyás Gergely is, aki szerint a kormánypárt azért marad távol a bizottsági üléstől, mivel a Pegasus-ügyet egyszerű “hisztériakeltésnek” tekintik – közölte a 444.hu.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!