Rég nem oltották le úgy Orbánt, mint ahogy most a luxemburgi külügyminiszter tette!

Egyre nagyobb felháborodást kelt nemzetközi szinten is a magyar kormány melegellenes fellépése, melyet most a kémbotrány terelésére is felhasználnak!

A korábban meghozott törvényt, mely összemossa a homoszexualitást a pedofíliával, több európai politikus is élesen bírálta, ennek ellenére Orbánék ebben látják a megoldást, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét az eddigi legnagyobb botrányukról!

Múlt vasárnap robbant a hír, hogy a magyar kormány egy izraeli kibercég kémprogramját használva hallgathatott le több ellenzéki politikust, üzletembert és újságírót is. Az üggyel kapcsolatban Orbánék csak szűkszavúan nyilatkoznak, próbálják másra terelni a figyelmet, így ennek kapcsán a miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy ötkérdéses népszavazást kezdeményeznek.

Az atv.hu közlése szerint, az Orbán-kormány elterelő népszavazásával kapcsolatban Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Spiegelnek azt nyilatkozta, hogy szerinte

“inkább az EU-ban kellene népszavazást tartani arról, hogy akarják-e tolerálni Orbán Viktort az unión belül”.

A külügyminiszter álláspontja szerint, a választ nagyon egybehangzó lenne, szinte kivétel nélkül mindenki nemleges választ adna!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!