Kommunikációs válság a Fideszben – pánik szülte válaszokat adnak a kormánytagok

Kép: MTI

Egy re nagyobb méreteket ölt a hazai megfigyelési botrány, amiben vélhetőleg a magyar kormány által beszerzett kémprogram segítségével figyeltek meg újságírókat, ügyvédeket, üzletembereket. A Fideszt teljesen váratlanul érte a kipattanó botrány, jelzi mindezt a kormánytagok sokszor egymásnak ellentmondó kommunikációja.

Július 19-én Szijjártó Péter kijelentette, hogy az Információs Hivatal nem használja a szóban forgó szoftvert és semmiféle megállapodást nem kötött erre vonatkozóan a kémszoftvert gyártó NSO céggel. Még ugyanezen a napon, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig újságírói kérdésre válaszolva mondta, “ilyen eszközökre minden országnak szüksége van!” Amivel ugyan nem ismerte el a telefonok feltörésére alkalmas szoftver meglétét, de nem is tagadta, hanem annak szükségességét bizonygatta.

De a legárulkodóbb az a videó, amit a Telex forgatott a kormányülésre igyekvő fideszes politikusokról. Két kormánytag nem tudott még csak hasonló magyarázatot sem adni a lehallgatási botrányra, e helyett egymásra mutogattak, és sületlenségeket beszéltek. Lesírt róluk, hogy még nemkapták meg a központi szöveget a Rogán-Habony párostól!

Varga Judit, akinek a hatásköre kiadni az engedélyeket a lehallgatásokra, és ebből idén naponta ötöt alá is írt, durván elkezdte letolni magáról a felelősséget az államtitkárára, Völner Pálra és Pintér Sándor belügyminiszterre.

Palkovits szerint pedig a Pegasus egyenesen nem is kémszoftver,

míg Pintér Sándor nem jelent ki semmit de nem is tagad, és szerinte ebben a kérdésben a jobbikos Stummer Jánost kellene megkérdezni, annak a Nemzetbiztonsági Bizottságnak az elnökét, amelyik bizottságnak az ülését épp a botránnyal kapcsolatosan a fideszesek akadályozták meg a távolmaradásukkal.

A legtöbben azonban csak szó nélkül rohantak el a kamera előtt, Mager Andrea pedig csak annyit tudott kinyögni, hogy “Gyurcsány-kormány”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!