Lehallgatási botrány robbanhat – kémszoftvert vett a kormány

A Bloomberg információ szerint Magyarország is vett abból az izraeli kémszoftverből, amely politikusok, civil aktivisták és újságírók megfigyelésére szolgál. A Microsoft jelzése alapján a Torontói Egyetem leplezte le a szoftver használóit.

A kémszoftver segítségével betekintést lehet nyerni magánszemélyek, valamint a politikai ellenzék digitális levelezésébe. Számítógépet, okos telefont, illetve olyan egyéb készüléket lehet vele megfigyelni, amelyhez internet kell, a programot izraeli Candiru nevű vállalat készítette.

Azt ugyan egyelőre nem tudjuk kik voltak a  és megfigyelt személyek, a Microsoft nem árulta el az áldozatok személyét, csak annyit, hogy a program kihasználta a Windows több gyenge pontját.

A szoftver mintegy 5,5 milliárd forintba kerül,

a megvásárlásával pedig hazánk olyan csapatba került, aminek a tagja Oroszország, Üzbegisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Indonézia és Szingapúr. Kérdés, hogy mire akarja használni a kormány a kémprogramot, amellyel egyszerre 10 személy számítógépes levelezését tudják megfigyelni. A kémszoftvert eddig megvásárolt országok listáját tekintve sok jóra nem számíthatunk.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!