Románia segít a magyarokon, akiket cserben hagyott saját kormányuk

Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a kínai Sinopharm vakcina nem mindenkinél alakította ki a megfelelő védelmet a koronavírussal szemben. A védettséget egy teszttel lehet ellenőrizni, és akinek szükséges, annak egy harmadik oltással lehet segíteni. Ám a kormányzat ezt valami ismeretlen oknál fogva nem akarja.

Százas nagyságrendebn utaznak magyar állampolgárok Romániába, hogy harmadik, Pfizer oltással tegyék védetté magukat, miután a magyar kormány ezt nem tszi lehetővé számukra.

A kormányzat még attól is elzárkózik, hogy ingyenes teszttel győződhessenek meg a védettségükről

azok, akik ezt szeretnék. A delta variáns feltűnésével azonban ez szószerint életfontosságú  lehet. Így azok, akik aggódnak az egészségük miatt, vagy magánúton, sajátköltségen kénytelenek elvégeztetni a tesztet, vagy a szerencsésebb 60 év felettiek a fővárosban végezhettek ellenanyga tesztet. Ugyanis a Karácsony Gergely vezette főváros

ezidág kétezer ingyenes tesztet biztosított a 60 év felettieknek!

Mindeközben a delta variáns rohamos európai terjedése közben már a Pfizer is javasolja az idősebbek részére a harmadik oltást még azok esetében is, akiket előzőleg is Pfizerrel oltottak. Rusvai Miklós immonológus szerint

hazánkban 300 ezerre tehető azoknak a száma, akik ugyan kaptak valamilyen oltást, ám nem alakult ki kellő védettség!

A nagyrészük a kínai Sinopharm vakcinával oltott idősebb ember. Éppen ezért lenne létfontosságú az ingyenes, állam által biztosított antitest mérés és a harmadik Pfizer oltás biztosítása, hogy ne kelljen Aradra vagy Nagyváradra utazniuk egészségük védelme érdekében. A román egészségügyi minisztérium jelenleg 715 olyan magyar állampolgárról tud, akik oltást kaptak, zömmel Pfizert, és közlésük szerint folyamatosan nő az új jelentkezők száma.

A kormányzati késlekedés egyik oka lehet, hogy az intézkedés meghozatalával hivatalosan is elismernék, hogy elhibázott volt a kínai vakcina alkalmazása, ma már semmivel nem vagyunk előrébb a többi európai országnál, ám sokaknál hamis biztonságérzet alakulhatott ki.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!