Instant jár a trafik: Dopeman Patakyt megszégyenítve dicséri Orbánt egy friss videóban

Pataky Attila és Szikora Róbert is megirigyelné azt a dicséretcunamit, amit Dopeman adott elő Orbán Viktor kapcsán egy friss Youtube-videóban. A hvg.hu által szemlézett videóban a rapper olyanokat mond, mint:

  • “Orbán-szobor-fej-rúgóként szomorú kimondanom, de a magyarok még senki alatt nem éltek olyan jól, mint az Orbán-kormány alatt”,
  • “Nem lenne helyes, ha ez a hat ló vontatta ellenzéki szekér érne a célba az Orbán vezette Lamborghini helyett, és menten szét is szaladnának a lovak”.

Dopeman szerint az ellenzék “bármilyen struktúra hierarchia irányítására teljességgel képtelen”, amit a főváros helyzete is bizonyít.

“Sétálj be Budapestre, a Nyugati pályaudvar környékére. Testvérem, nagyon kemény, amit kimondok: koszos a város, redvás, a szél fújja a szemetet. Budapest mocskos”

– fejtegette a rapper, azt is megjegyezve: az előválasztásnak nincs semmi értelme, úgyis az lesz, amit Gyurcsány Ferenc akar, aki “megeszi az összes ellenzéki pártot, és ez nem Fidesz-álláspont: aki kinyitja a szemét, az ezt látja”.

Dopeman elmondta: pontosan tudja, hogy a kormányban van korrupció,

“tudom, hogy sokan urizálnak, sokan nagyon meggazdagodtak, és egyáltalán nem keresztények, (…) de engem ez nem érdekel, leszarom, érted, nem izgat, mert előtte a másik csinálta, csak arra már nem emlékeznek”.

A rapper szerint sokkal jobb egy korrupt, velejéig rohadt, biznisz-alapú kormány, mint egy “eszmeiségtől átfűtött, elvi alapú pártocska, mert a korrupt arra is fog figyelni, hogy ami korrumpálódik, az ki tudja termelni a korruptságát”.

A videó végén Dopeman ízlésesen belerúgott a kormány által aktuálisan támadott kisebbségbe, az LMBTQ-közösségbe is. Úgy fogalmazott: “az ellenzék beállt az őrült LMBTQ-tömbbe, már bejött ez az őrült eszmeiség, és ebből baj lesz”.

Dopeman szerint az LMBTQ-közösség úgy sajátította ki a szivárványt, mint a Fidesz a kokárdát. Szerinte:

“Nem az a lényeg, hogy kik a perverzek, a Kaleta meg a Szájer, mert minden párt tele van ezzel az embertípussal.”

Sokkal inkább fontos szerinte az, hogy amit a melegek csinálnak, az természetellenes. Ezt úgy foglalta össze, idézzük:

“Amit ti csináltok, az a mágnes mínusz vége a mínusszal, mintha a konnektorba nem a dugót akarnám dugni, hanem a konnektorral dörzsölném össze. Egész egyszerűen a természet működése folytán nem működőképes ez”.

Videón Dopeman ömlengése:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!