Megbukott a kormány programja – Sorban előznek az uniós országok!

Orban ideges őrjöng

Bár a kormánypropaganda azt próbálja közvetíteni, hogy a kínai és orosz vakcinák nélkül nem lenne ilyen sikeres a magyar oltási program, ez most többszörösen is megdőlni látszik.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által be nem vizsgált vakcinákkal, melyeket Magyarország alkalmaz, valójában csak heteket sikerült nyernünk, mivel itthon megtorpanni látszik az oltási kedv, így sorban hagynak le minket átoltottságban az uniós országok.

A Sinopharm és Szputnyik vakcinák sok esetben hátrányt okozhatnak azoknak, akik ezt az oltóanyagot választották.

Mivel a magyar hatóságok a védettségi igazolványban nem rögzítik, hogy melyik vakcinát kapták az oltottak, ezért azt több ország nem akarja elfogadni, csak az EMA által engedélyezetteket ismerik el.

A kormány folyamatosan dolgozik azon, hogy a kínai és orosz vakcinákkal is lehessen utazni és elfogadják a magyar oltási igazolványt, ez azonban Ciprus és Horvátország mellett egyelőre csak néhány, nem túl egzotikus helyre igaz: ilyen például Albánia, Észak-Macedónia, Kazahsztán, Mongólia, valamint 11 másik ország.

Azt is ki kell emelni, hogy az Orbánék által propagált kínai oltóanyag nem minden esetben váltotta ki a kellő hatást,

több ezer azoknak a száma, akikben bizonyíthatóan nem alakult ki ellenanyag termelés a második oltást követően sem.

Így ők bár megkapták a “védőoltást”, mégsem védettek a koronavírussal szemben, melyre jelenleg a magyar kormánynak nincs megoldása!

Szemben azonban Orbánék keleti vakcina őrületével, sok olyan ország kezdi leelőzni az átoltottsági listán hazánkat, amik csak az EMA által elfogadott oltóanyagot alkalmazzák!

Magyarországon eddig összesen 5 431 713-an kapták már meg legalább az első oltást. A felnőtt lakosság 66,2 százaléka oltakozott, azonban ez jelenleg csak a harmadik helyre elég.

Izland büszkélkedhet a legátoltottabb jelzővel, ahol már a felnőtt lakosság 75,9 százaléka kapta meg az első oltást az európai járványügyi központ adatai szerint, második helyen pedig Málta áll 69,6 százalékkal.

A bezuhant magyar oltási kedv miatt a jövőhéten várhatóan további országok húznak el mellettünk az első beoltottakat nézve.

Ilyen például Finnország (most 65,4) és Belgium (64,1), majd őket követve Írország és Olaszország (62,1), de hatvan százalék felett van Hollandia (61,2) Ausztria (60,6) és Ciprus (60,5) is – közölte a 444.hu.

Ez pedig egyértelműen annak a bizonyítéka, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltóanyagok nélkül is el lehet érni a magas átoltottságot, azokkal maximum időt lehetett nyerni, hogy még ha csak néhány hétig is, de el tudják mondani Orbánék, milyen “sikeres” a kormány oltási programja.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!