Ezzel nem számolnak Orbánék – komoly baj következhet be hamarosan

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor két hete bejelentette, hogy legyőztük a vírust. A harmadik hullámnak vége is van, jól érzékelhető módon csökkent a fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a halálesetek száma is. A korlátozások enyhítése és pusztán a vakcinációban való bizalom azonban okozhat még problémákat.

Korai lenne katasztrófa forgatókönyveket gyártani, de Anglia példája figyelmeztető jel lehet, hogy korántsem dőlhetünk hátra, a járvány egyáltalán nem ért véget, még ha kaptunk is egy lélegzetvételnyi időt. Hiába a népesség nagyon magas szintű átoltottsága, Angliában  11 naponta duplázódik az új fertőzöttek száma az Indiában azonosított delta variánsnak “köszönhetően”.

Nagy-Britannia a világon a harmadik helyen áll oltásokban, a lakosság több mint 60 százaléka kapta meg legalább az első oltását, mindezt úgy, hogy nem oltottak náluk az egyre kétségesebb hatékonyságú kínai Sinopharm vakcinával, ami sokaknál nem váltott ki semmilyen számottevő védelmet. Ám az látszik, hogy ez az átoltottsági mérték sem elég a nyájummunitáshoz,

az delta mutáció elsősorban az oltatlanok körében fertőz,

ott viszont eddig nem látott mértékben terjed. A kialakult helyzetre tekintettel Nagy-Britanniában négy héttel el is halasztották a járványügyi korlátozások tervezett enyhítését, míg Magyarországon épp a korlátozások felszámolása zajlik. Épp ma jelentette be Szijjártó Péter, hogy Magyarország június 24-től visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást, ami azt jelenti, semmilyen ellenőrzés nem lesz, tehát

nem kérnek oltási igazolást vagy negatív tesztet az országba belépőktől!

Eközben a Puskás Arénában 67 ezer ember lehetett egyszerre a foci EB meccsén, és nyílt területeken is százak verődtek össze a meccset nézni, mindenféle kontroll nélkül. Nem gondoljuk, hogy a társadalom nem volt már a tűrőképessége határán, és nem volt szükséges a lazítás a fertőzöttségi adatok fényében. Ám az újraindítást tervező két operatív törzs mellett nem látjuk, kik azok, akik elemzik az új adatokat, akik elvégzik a kockázatelemzéseket, és jeleznek, ha bajt látnak!

Ne legyenek reményeink, a delta variáns itt is megjelenik hamarosan!

A magyar átoltottsági adatok messze elmaradnak az angoltól, ha pedig a statisztikából kivesszük a kínai vakcinát, meg sem közelíti azt. Ez azt is jelenti, hogy ha felbukkan az új mutáció hazánkban (amire a határok megnyitásával nagyban nőtt az esély), akkor az rohamosan fog terjedni az oltatlanok között, beindítva a negyedik hullámot. A kormány akkor viszint komoly dilemma elé néz, vajon az emberek életét áldozza fel, vagy a gazdasági növekedést, az újabb lezárásokkal?

Jó döntés nincs, érdemesebb lenne óvatosnak lenni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!