Orbán kormányzásának legnagyobb lopására készül – erre nem lesz mentség

Fotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency/Getty Images

A rendszerváltást követő években a magyar közélet egyik hangos témája volt az autópályák építése és üzemeltetése. Volt is ok rá, hiszen az ország gazdasági növekedésének egyik alapja a megfelelő úthálózat volt, és ebben 20-30 évnyi lemaradását kellett elkezdeni bepótolni.

Ma már nem panaszkodhatunk, az autópályák és gyorsforgalmi utak mennyisége és minősége jónak mondható, a matricás fizetési rendszer bevált és megfizethető. Maga a rendszer pedig busás hasznot termel az államkasszába. Ezt fogják most Orbánék

magánkézbe adni, 35 évre!!!

Szakértők szerint ez 2500-2800 milliárd forintos üzlet, ami akkora nagyságrend, hogy európai cég nem fogja bevállalni. Éppen emiatt, sokan Kínát sejtik ennek is a hátterében, a kínaiak tudják jól: egy ország infrastruktúrájának megkaparintásával teljesen le lehet igázni egy országot. A napvilágra került közbeszerzési kiírás szerint,

az ország teljes, csaknem 2000 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózatának koncesszióba adásáról van szó!

Ez azt jelenti, hogy egy egyébként nyereséges állami funkciót adnak magánkézbe úgy, hogy tulajdonképpen a nyereség innentől kezdve a magáncégekhez vándorol az állmi  költségvetés helyett! A koncessziót elnyerő feladata lesz az üzemeltetés, a felújítás és a hálózat bővítés, új szakaszok tervezése-építése is.

Voltak már hasonló próbálkozások Magyarországon az Antall-kormány idején is, amelyből csak súlyos veszteségekkel tudott kikeveredni az állam. A G7 számításai szerint, ha akkor maga az állam vesz fel hitelt és építi meg az M5-M6 autópályákat, akkor 2853 milliárd forintot spórolt volna meg a magántőke kihagyásával.

A helyzet teljesen hasonló mint az egyetemek alapítványai esetén: Orbán uralkodásának utolsó évében még haza akar vinni mindent, most már nemcsak azt, ami mozdítható, hanem ami le van betonozva azt is. Ady Endrének lesz végül igaza:

“úgy lesz, hogy a jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották”

Oszd meg a cikket, ha te sem akarod hagyni ezt, ismerjék meg mások is ezt az aljasságot!!!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!