Megszólalt a plasztikai sebész: ez állhat Mészáros látványos változása mögött

Fotó: Népszava

Nem tartja kizártnak egy Blikk által megkérdezett szakértő, hogy részben plasztikai műtét állhat Mészáros Lőrinc látványos változása mögött.

A lap azt próbálta kideríteni, hogy mi vezethetett a drasztikus fogyáshoz. Mint ismert: a felcsúti milliárdossal a napokban készített propagandainterjút a Fidesz által bedarált Index. Fotókat is közöltek Mészárosról, aki korábbi külsejéhez képest legalább 20-25 kilóval karcsúbb volt.

Az ügyben Mészárost is keresték, de nem reagált a megkeresésükre. Így szakértőkhöz fordultak, hogy kiderítsék, mi állhat a változás mögött.

Erdélyi Aliz, a Dietetikusok Országos Szövetsége főtitkára azt nyilatkozta: szerinte nem ördögtől való egy év leforgása alatt 20-25 kilótól megszabadulni, és ehhez még csak veszélyes pirulákra sincs szükség.

“Heti fél-egy kilót életmódváltással, egészséges étkezéssel le lehet adni durva diéta nélkül. Utóbbit nem javasoljuk senkinek, mert visszahízás lehet a következménye. Tartós testtömegcsökkenést koplalás nélkül tudunk elérni, szakemberek tudnak segíteni a megoldásban”

– magyarázta a szakember.

Egy neve elhallgatását kérő plasztikai sebész szerint Mészáros

akár plasztikai beavatkozáson is áteshetett a fogyás után.

Ez nem szokatlan azoknál, akik ilyen drasztikus súlyleadáson mentek keresztül.

A szépészeti doktor Mészáros korábbi és mostani képeit összehasonlítva nem tartja kizártnak, hogy szemhéjplasztikát végeztek a megkarcsúsodott vállalkozón.

“Ilyenkor nem csak a bőrfelesleget távolítjuk el, hanem lézerrel a bőr alatti megnyúlt izmokat is helyretesszük lézer segítségével, továbbá kezeljük a szemkörnyéki zsírsérveket”

– fejtette ki a lapnak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!