A gyerekek jövőjét is lenyúlnák – komoly területetre teszi rá a kezét a Fidesz

2010-óta a közoktatást gyökeresen átalakította a Fidesz, az önkormányzatoktól elvették az iskolafenntartás jogát, majd a tankönyvgyártó cégeket tették tönkre, és csak központi, államilag fejlesztett tankönyvekből választhattak a pedagógusok. Most újabb ponthoz érkezett az oktatás tönkreverése.

Az általános és középiskolai oktatás színvonalának brutális esésében jelentős szerepe volt az Orbán vezette mindhárom kormánynak, fogyasztotta is a terület az államtitkárokat, önálló minisztériuma pedig soha nem is volt Orbánék alatt a területnek. A jól bevált tankönyveket kidobták, és helyette elkezdték fejleszteni az Új Generációs tankönyveket, amelyektől mind a tanárok, mind a szülők haja az égnek állt,

olyan mértékű szakmai hibáktól hemzsegő, sokszor botrányosnak is nevezhető tartalmú

könyveket sikerült csak megírni. A köteteket állandóan foltozni kellett, kijavítani bennük a hibákat, de aztán jött az új Nemzeti alaptanterv (NAT), ami miatt az összeset újra át kellett dolgozni, hogy azok nemzeti érzületet sugározzanak. Olyan kapkodás lett a dologból, hogy az Oktatási Hivatal által felkért szakértők nem egy esetben még hibásan is jóváhagyták őket, hogy tartani tudják a határidőt.

A Fidesznek azonban ez sem tűnik elégnek, és most már azt is meghatározzák, hogy kik azok, akik nyomtathatják a könyveket! A Népszava információi szerint a kormány törvényben határozott joga, hogy erre jelöljön ki gazdasági társaságokat, nem pusztán nyomdai feladatokról szólhat, mert akár a tankönyvek szerzői jogait is átadhatják ezeknek a cégeknek,

így biztosítva, hogy egy kormányváltás után is csak a fideszesekkel feltölttött cégek tudjanak a tankönyvpiacon maradni!

A helyzet kísértetiesen hasonlít a felsőoktatás helyzetéhez, ahol alapítványokba szervezték ki a közvagyont, és fideszesekkel tömték tele a a kuratóriumokat, abban bízva, hogy így az idők végezetéig ők irányíthatják majd a magyar felsőoktatást. Van számukra egy rossz hírünk, jövő májustól a kormányváltás után ez bizony nem marad így.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!