Felhívást intézett Karácsony a miniszterelnök-jelöltekhez: “Ezt nem hagyhatjuk”

“Felkérem az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket, tegyük együtt világossá, írjuk meg közösen hivatalos levélben Kína elnökének, egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, valamint a kínai miniszterelnöknek: 2022-ben a kormányváltás után, bármelyikünk is vezeti az új kormányt, nem épül meg a kínai kommunista egyetem Budapesten”

– jelentette be a főpolgármester Facebook-oldalán.

Karácsony azt írta: miután a kormány meghátrálásba, ködösítésbe kezdett a Fudan ügyében, ezért holnap elkezdi az egyeztetést Dobrev Klárával, Jakab Péterrel, Fekete-Győr Andrással, Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel a közös kiállásról.

“Megtisztelt az a sok ezer ember, akik eljöttek a szombati tüntetésre. Nem csak a kínai kommunista egyetem ellen és a Diákvárosért tüntettünk. De kiálltunk sok milliárd forintnyi közpénz lenyúlása ellen. Kiálltunk Magyarország szuverenitásának sunyi kiárusítása ellen. Vagyis nem a kínai emberek ellen, hanem a saját hazánkért, a saját önbecsülésünkért álltunk ki. És tiltakoztunk és tiltakozni is fogunk nem csak Budapest újabb megbüntetése ellen, de azért is, hogy senki, de senki ne herdálhassa el a vidéki magyar fiatalok boldogulásának esélyét”

– írta Karácsony, aki ígéretet tett az ellenállás folytatására.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!