Soha ekkora pofont nem kapott még Orbán a Vatikántól

Hiába győzködi arról titokban a magyar kormány a vatikáni apparátust, hogy a katolikus egyházfő szeptember 12-én ne csak három órát töltsön Budapesten, hanem Áder Jánossal és Orbán Viktorral is találkozzon, Ferenc pápa egyelőre nem állt kötélnek – értesült az amerikai National Catholic Register.

Múlt héten Orbán állítólag még Erdő Péter bíborost és Semjén Zsoltot is ráállította az ügyre, akik elutaztak Vatikánvárosba, hogy jobb belátásra térítsék az egyházfőt. A jelenlegi tervek szerint a pápa Ferihegyről a Hősök terére autózna az Eucharisztikus kongresszus zárómiséjére, és csak néhány órát töltene Budapesten, onnan pedig egyből továbbutazna Pozsonyba.

Orbán a hírek szerint külön sérelmezi, hogy mialatt Ferenc pápa Budapesten csak egy rövid látogatásra hajlandó, és a magyar állam vezetőivel sem szívesen találkozna, Szlovákiában akár két-három napot is eltöltene, amit kormányközeli források

“valóságos pofoncsapásként” értékelnek Orbán irányába a pápa részéről.

“Ez botrány” – nyilatkozta a forrás a lapnak, hozzáve: “azzal egyenlő, mintha a pápa csupán fél napot töltene Izraelben, fél napot Lengyelországban, majd utána napokra elutazna Oroszországba.”

Jelzi, hogy Orbánék mennyire kétségbeesetten próbálják jobb belátásra téríteni a pápát, hogy a látogatás hivatalos programját még mindig nem jelentették be, pedig már másfél hete be kellett volna.

Annak, hogy Ferenc pápa miért nem hajlandó Orbánékkal találkozni, a lap szerint a magyar kormányfő menekültpolitikájához lehet köze, amivel a pápa messzemenőkig nem ért egyet.

(hvg.hu nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!