Orbán győzelmet hirdetett – kezdhetünk aggódni a negyedik hullám miatt?

Fotó: MTI

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli Kossuth Rádiónak adott interjújában hivatalosan is “lezártnak tekintette” a harmadik hullámot, kijelentve, hogy

“a járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük”.

Bele is borzongtunk mikor hallottuk, mert mikor legutoljára nyilatkozott hasonlót, azután rövid időn belül olyan rosszra fordult ahelyzet az országban, hogy

a világ koronavírus okozta halálozások statisztikájában átvettük az első helyezést!

Január harmadikán a járvány második hullámáról azt nyilatkozta szintén a Kossuth Rádióban, hogy  „sikerült leszorítanunk, ha még nem is semlegesíteni, de most már földharc van… levittük a birkózószőnyegre”, majd február ötödikén pedig már ott tartott, hogy “eddig a vírus támadott, mi pedig védekeztünk, most  mi támadunk, a vírus pedig védekezik”.

Azt, hogy mi történt ezután minden haditerv, vezénylés, támadás és győzelem ellenére, már ismerjük. A közel 30 ezer koronavírusban elhunyt honfitársunk nagyrészét az ezt követő időszakban vesztettük el. Az alábbi ábrán a 444.hu grafikonján ez tisztán látszik.

Ez a másik grafikon is szintén tanulságos (szintén a 444.hu készítette), amely tavaly márciustól mutatja be, az intézkedésekkel együtt a járvány alakulását.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!