Orbán nagy hibát követett el – ez megpecsételheti a Fidesz sorsát

OrbÁn Viktor
Fotó: MTI/EPA/Andreas Schaad

A politikai élet -és várhatóan a jövő évi választási kampány- egyik nagy témája a Fudan egyetem budapesti kampuszának a megépítése lesz. Van is erre ok bőven, főképpen az, hogy minden logika szerint egyedül Kína nyer az üzleten, Orbán a megépítéssel csak egyszerű hűség esküt tett a Kínai Kommunista Pártnak.

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából készített egy kutatást, melyben a Fudan Egyetem budapesti megjelenésének fogadtatását mérték. Az eredmény meglepő lett, de leginkább a fideszes szavazók véleménye miatt.  A megkérdezettek 91 százaléka hallott már a kínai egyetem hazánban való megjelenéséről, ez pedig jóval nagyobb arány annál, mint akik egyébként a hazai belpolitikát követni szokták.

Az egyetem fogadtatása megosztja a jobboldali szavazókat, a Fidesz híveinek több mint egyharmada az ellenzéki szavazók véleményét (92 százalék) osztja, miszerint nem Magyarország számára előnyös az üzlet, hanem csak Kína nyer vele. Ennél is nagyobb vereséget szenvedett el Orbán terve abban a vonatkozásban, hogy vajon a Kínai Kommunista Párt elit egyetemét, vagy a 12 ezer diáknak olcsó lakhatást nyújtó Diákvárost látnák szívesen a megkérdezettek.

publicus fudan egyetem

A Fidesz szavazóinak majdnem fele (47 százalék) a Diákvárost építené inkább meg,

pusztán 32 százalékuk tette le a voksát a Fudan mellett. Az összes megkérdezettet esetében 82 százalék azoknak az aránya, akik inkább a magyar diákok lakhatását tartják fontosabbnak. Ez az arány intő jel lehet Orbánnak, mert ha a Kína felé való túlzott hűség miatt

csak 4-5 százaléknyi Fidesz szavazó marad otthon, az  csúfos Fidesz vereséget okozhat!

Valószínűsíthetjük, hogy még nagyobb elutasítottsága lesz a Fudan budapesti kampuszának, miután kiderült, hogy a tervezett Diákváros 80 százalékát dobták oda Orbánék Kínának (a felmérés az arányok nyilvánosságra jövetele előtt történt). A kutatás óta az is kiderült, hogy a Fudan magánegyetemként fog működni, ahol 3,7 millió forintba is kerülhet egy éves tandíj, így biztos, hogy nem az átlag magyarok céljait fogja szolgálni.

Ma véget ért a hazudozás: törvényjavaslatba foglalták Magyarország kiárusítását

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!