Kiosztották Orbánékat – Kemény szavak a Jobbik elnökétől!

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje kiakadt Szijjártó Péter kijelentésén, aki szerinte ismét mert nagyot mondani.

A külügyminiszter a kormány válságkezelésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ők jól kezelték a válságot, sikerült kanyarban is előzniük.

“Hogy kit, azt nem árulta el, azt azonban igen, hogy a kormány 30 milliárdos programot indít a munkahelyek védelme érdekében.

Ez kevesebb, mint a fele annak, amit a kormány vadászati világkiállításra szán.

Az eredményt ismerjük.” – írta közösségi oldalára kitett bejegyzésében Jakab Péter.

A Jobbik elnöke hozzátette: “a dolgozók 40 százalékának csökkent a jövedelme, közel félmillió magyarnak nincs állása, több mint kétmillió honfitársunk él a létminimum alatt.
Ha ez a kormány valaha is akart volna kanyarban előzni, azt mondanám, kisodródtunk. Orbánék azonban soha nem akartak leelőzni senkit.

Egyszerűen otthagytak egy országot az út szélén, ők pedig felszálltak egy luxusrepülőre, és azzal mentek tovább.

Így lett az út szélén hagyott nemzet Európa egyik legszegényebb nemzete, a luxusrepülős kormány pedig Európa legkorruptabb kormánya. Hamarosan máshogy lesz.

Akik eddig repkedtek, le fognak szállni a magasból. Akiket az út szélén hagytak, azok pedig elindulhatnak végre felfelé. Ki-ki érdeme szerint.
Fizessenek meg a tolvajok!” – emeli ki bejegyzése végén Jakab Péter.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!