Elindult a titkolózás – Már nem válaszol a kérdésekre a miniszter!

Eddig megpróbálta azt a látszatot kelteni a kormány, hogy nyílt kártyákkal játszik a Fudan Egyetemmel kapcsolatban, és a beruházást felügyelő Palkovics László is hajlandó volt kérdésekre válaszolni, sőt, korábban érdemi egyeztetést ígért a fővárosnak és az egyetemnek helyt adó kerületnek.

Ez a nyíltság azonban egyik pillanatról a másikra megváltozott.

Amint kiderült, hogy az ügyben népszavazást szeretne kezdeményezni a IX. kerület polgármestere, Palkovics kérvényezte az egyetem építésének kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánítását, illetve a miniszter elzárkózott még a legegyszerűbb kérdések megválaszolása elől is.

Így hiába kérdezte az ATV a Fudan Egyetem budapesti kampuszának ügyében Palkovicstól, hogy

  • ha két héttel korábban még nem javasolta azt, hogy kiemelt kormányzati beruházási státuszt kapjon a projekt, akkor most miért változtatta meg álláspontját?
  • továbbra is szeretne-e tárgyalni a fővárossal és az érintett kerület vezetésével?
  • felveszik-e a kínai hitelt az egyetem építésére? Ha igen, akkor milyen feltételekkel írják azt alá?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a konkrét kérdésekre nem válaszolt, csak egy sablon szöveget küldött el:

“A beruházással a világ egyik legjobb egyeteme jön Budapestre, Magyarország regionális tudásközponttá válhat, az intézmény munkahelyteremtő beruházókat, vállalati kutatás-fejlesztési központokat vonzhat hazánkba. A Fudan Egyetem és a Diákváros együtt, egymás mellett fog megépülni, egyszerre szolgálva a magyar fiatalok színvonalas képzését, a felsőoktatás versenyképességének növelését.
​Érthetetlenek és álságosak a baloldali támadások annak fényében, hogy már a Gyurcsány-kormány is célul tűzte ki a kínai hallgatók számának növelését Magyarországon. Ami akkor nekik nem sikerült, az most megvalósulhat, talán ezért tiltakoznak kézzel-lábbal a fiatalok lehetőségeit, a városrész élhetőségét javító beruházások ellen.”

Az egyetem építése már korábban is tervben volt, azonban csak az elmúlt hetekben kapott nagyobb reflektorfényt. A kiszivárgott kormányzati anyagokból kiderült, hogy a kínai egyetem építését egy kínai cég végezné kínai anyagok felhasználásával, kínai dolgozókkal, úgy, hogy

arra a magyar állam venne fel egy 450 milliárd forintos kínai hitelt, ami mellé a magyar állam adna még további 100 milliárd forint támogatást is.

A beruházás körül más aggályok is felmerültek a pénzügyi vonatkozáson kívül: Palkovics állítása szerint nem lesz ideológiai oktatás a Kínai Kommunista Párt budapesti egyetemén, de Hszi Csin-ping kínai elnök már azt nyilatkozta, hogy a kínai egyetemeknek olyan diákokat kell nevelniük, akik teljesen hűek a Kommunista párthoz.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!