Baj van: olyat szúrtak ki a magyar határnál, ami könnyen berobbanthat egy újabb hullámot

Közvetlenül a magyar határnál azonosították a koronavírus indiai változatát, ami szakemberek szerint még a harmadik hullámért felelős brit vírusvariánsnál is fertőzőbb, és súlyosabb tüneteket okozhat

írja a Népszava.

A fertőzést egy nickelsdorfi család három tagjánál azonosították be, az első jelek arra utalnak, hogy az indiai mutánst kaphatták el. Az érintetteket karanténba helyezték, hogy pontosan kitől kaphatták el a fertőzést, egyelőre nem világos.

Az osztrák hatóságok jelenleg is azon dolgoznak, hogy visszakövessék, hogy juthatott az indiai variáns a kisvárosba. Közben Salzburgban egy indiai asszony egyik hozzátartozójánál is kimutatták az új variánst, miután a nő korábban hazalátogatott Indiába. Ismeretes: a távol-keleti országban hetek óta nagyon súlyos a vírushelyzet, naponta rekordot dönt a napi fertőzésszám (tegnap épp 400 ezer felett tartott egy nap alatt), amit szakemberek az új variáns terjedésének tulajdonítanak.

(Népszava/Nyugati Fény nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!