Totális káoszba fulladt a mai kiemelt oltásnap – exkluzív képek

Totális káoszba fulladt a mai oltási nap, miután az emberek megtudták, hogy már lehet a Pfizer vakcinára is jelentkezni a Sinopharm és Szputnyik oltóanyagok mellett.

A nap azzal indult, hogy az időpontfoglaló rendszer teljesen lehalt a regisztrációs igényektől, igaz, ezt később megpróbálták túlterheléses támadásnak beállítani, de szakértőkkel való konzultációt követően arra a megállapításra jutottunk, hogy inkább az a valószínű, hogy a szerver teljesítménye nem volt elegendő ahhoz, hogy tudja fogadni a regisztrációkat.

A kórházi oltópontoknál pedig most is kaotikus helyzetet találunk, vanahol rendőrök, van ahol a kivezényelt katonák próbálnak valami rendet tenni a kígyózó sorban várakozók között, a Honvéd kórháznál pedig már nem is engednek senkit beállni a sorba. a 24.hu értesülése szerint, mikor az embereknek jelezték, hogy már

csak Sinopharm és AstraZeneca maradt, erre a tömeg 85 százaléka eltűnt.

Az alábbi képek az ORFI-nál, a Károlyi Sándor Kórháznál és a Szent Imre Egyetemi Oktatókórháznál készültek. Aképeken jól látható mekkora tömeg érdeklkődik a Pfizer vakcinája után. A mai nap után teljes mértékben kijelenthető, hogy az ország lakosságának legnagyobb része nem oltás ellenes,

csak egyszerűen nem kér a kormány által erőltetett vakcinákból!

Le kell szögeznünk, mindegyik oltóanyag biztonságos, és megóv a koronavírus fertőzéstől, de nem csodálkozunk azon, hogy addig, amíg az Európai Gyógyszerügynökség nem ad engedélyt a kínai és orosz vakcináknak, sokkal nagyobb lesz velük szemben a bizalmatlanság. Mindzet csak fokozza a kormány Putyi és a Kínai Kommunista Párt iránti feltétel nélküli engedelmessége.

Haditerv ide vagy oda, ebbe most megint belebuktak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!