Drámai vallomást tett a kórházigazgató: “Nem akarták, hogy beszéljek, de most fogok”

“Bár mindig azt mondja a minisztérium, hogy konkrét számokról ne beszéljünk, én úgy döntök, hogy beszélek konkrét számokról”

– ezt Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója mondta egy hétfőn nyilvánosságra került videóban.

A kórházigazgató baljós hangulatú sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: fél a negyedik hullámtól. Bár annak örül, hogy hosszú ideje először szignifikánsan javult a járványhelyzet, aggasztja, hogy a kórházukba szombaton 7100 vakcina érkezett, a regisztráltak száma viszont a háromezret sem érte el.

„Az emberek nagy része még mindig nem tudja, hogy mi van”

– fogalmazott.

Azt is elmondta, a múlt hét óta Fejér megye a Dunántúl legfertőzöttebb megyéje, országosan is csak Borsod-Abaúj-Zemplén előzi meg. Korábban 125 covidos intenzív ágyat jelöltek ki, két és fél hete már csak kettő volt szabad.

Annyi halott volt az utóbbi időben, hogy már két hűtőkonténert is bérelniük kellett a tárolására, de két hete ezek is megteltek.

„Olyan Magyarország történetében még nem volt, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak”

– érzékeltette az igazgató a helyzet súlyosságát. Ehhez azt is hozzátette, hogy Fehérváron a lélegeztőgépre kapcsolt betegek 84 százaléka meghal, de vannak olyan intézmények is az országban, ahol ez az arány a 90-95 százalékot is eléri.

Szerencsére azért jó hírrel is szolgált: egyelőre úgy tűnik, elég lesz a kapacitás, mert hosszú idő után jelentős csökkenésnek indult a kórház sürgősségi osztályára érkező covidos betegek száma. Ezzel együtt is tart attól, hogy ha lesz negyedik hullám, az olyan komoly lehet, hogy, mint fogalmazott,

“elviszi a fél országot”.

Ezt szerinte csak oltással lehet elkerülni, ezért mindenkit arra buzdít, hogy vegyék fel az oltóanyagot. “Mindegy, hogy milyen vakcinával, csak oltsanak” – mondta.

A teljes videót itt lehet megtekinteni:

(Egészségkalauz nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!