Félrevezető táblázattal bizonygatja a keleti vakcinák felsőbbrendűségét a kormány

Hónapok után először hozta nyilvánosságra a kormány vasárnap reggel a magyarországi oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat. A táblázatot az alábbi szöveg kíséretében tették közzé:

“A baloldali politikai erők többféle módon folytatják oltásellenes kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát. Ezért a kormány nyilvánosságra hozza az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat. Ezekből az adatokból jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen.”

Hogy pontosan mi lehetett a céljuk az adatok közlésével, nem világos, nehéz ugyanakkor nem arra gondolni, hogy azt akarhatták bebizonyítani, hogy a keleti vakcinák hatékonysága és biztonságossága meghaladja a nyugatiakét. Ha csak a közzétett táblázatból tájékozódnánk, azt gondolnánk, messze a Pfizer a legrosszabb vakcina:

Ha viszont egy kicsit is utánagondolunk, egyből világossá válik, hogy a táblázat még a legnagyobb jóindulat mellett is félrevezető. Nem tisztázza például, hogy hány embert oltottak be az egyes vakcinákkal, mely kor- és kockázati csoportokban alkalmazták őket, illetve mióta oltanak velük. A Pfizer számait pl. biztos, hogy árnyalja, hogy az időseket és a krónikus betegeket többnyire azzal oltották, esetükben ezért értelemszerűen a kockázat is magasabb volt.

A táblázat ebben a formában nem alkalmas másra, mint hogy a nyugati vakcinák ellen hergelje a közvéleményt. Reméljük, nem ez volt a kormány célja, csak hogy oltásellenesnek bélyegezhesse az ellenzéket, amiért korábban felemelte a hangját a keleti vakcinák megbízhatósága kapcsán.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!