Egyre többen sejtik Orbánt egy terv mögé, ami akár háborús feszültséghez is vezethet

Nagy visszhangot keltett a balkáni sajtóban egy Janez Jansa szlovén miniszterelnökhöz köthető terv, mely alapjaiban rajzolná át Jugoszlávia utódállamainak határait

írja a 444.

A hírek szerint Jansa a tervet Charles Michelhez, az Európai Tanács elnökéhez is eljuttatta. Hogy ez valóban így volt-e, egyelőre nem világos, Michel hivatala egy szlovén lap érdeklődésére először megerősítette, később cáfolta, hogy hozzájutott volna a dokumentumhoz. A balkáni lapok a dokumentum létezését ugyanakkor biztosra veszik, mely lényegében teljesen újrarajzolná a nyugat-balkáni országok határait.

A tervek szerint Bosznia-Hercegovinát feldarabolnák:

  • az ország szerbek lakta részét, a Boszniai Szerb Köztársaságot Szerbiához csatolnák;
  • az ország másik köztársaságát, a Bosnyák-Horvát Föderációt is feldarabolnák, a főként horvátok lakta Nyugat-Hercegovinát Horvátországhoz csatolnák;
  • a megmaradó részen pedig létrehoznának egy tisztán bosnyák államot, ami kapna egy tengeri kijáratot.

De nemcsak Boszniához nyúlnának hozzá, az elképzelés szerint Koszovó helyzetét úgy rendeznék, hogy az állam északnyugati, szerbek lakta csücskét Szerbiához csatolnák, Koszovó pedig egyesülne Albániával, amihez még hozzácsatolnák Montenegro és Észak-Macedónia albánok lakta vidékeit is.

A 444 szerint a terv “elég meredek”, tekintettel arra, hogy a 90-es években a határviták miatt még háborúk is zajlottak. A jelenlegi bolygatni kívánt határok ennek a háborús konfliktusnak a lezárásaként lettek kialakítva.

Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen terv ne alakítaná át a Balkánt újra egy lőporos hordóvá. Nem véletlen, hogy a tervben érintettek mind egyöntetűen tagadták, hogy tudnának a tervről.

Magyar szempontból a terv talán legérdekesebb része, hogy egyre több balkáni lap, köztük horvát és bosnyák lapok a terv mögött nemcsak Jansát, sőt, elsődlegesen nem Jansát,

hanem sokkal inkább Orbán Viktort és Alekszandar Vucsics szerb elnököt sejtik.

Hogy Orbán érintettségét miből gondolják, nem fejtették ki részletesen, többen csak arról írtak, hogy “nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”. Egy bosnyák lap egy meg nem nevezett magas rangú európai tisztviselőt idézve azt írta, hogy a területcsere ötlete nem egyedül Jansától származik.

“Itt van persze a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, és az európai szélsőjobboldal színe virága, plusz a horvát és a lengyel kormány is. De Ausztriához és Franciaországhoz is egyre közelebb áll az ötlet”

– fogalmaztak.

A 444 meg is kereste az ügyben a magyar külügyminisztériumot, hogy reagáljanak a megjelentekre, de a minisztérium csak szűkszavú választ adott. Azt írták: “Kedves Kolléga! Nem tudunk ilyen dokumentumról.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!