Kiakadt az ellenzék Orbán röhögcsélésén: “Mi olyan vicces, miniszterelnök úr?”

Mint mi is beszámoltunk róla, jókedvűen, kacarászva adott interjút péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádiónak. A miniszterelnököt az vidította fel, hogy hamarosan elérjük a 4 millió beoltottat, ami miatt feloldhatják a november óta bevezetett korlátozások jelentős részét.

Az ellenzék nem osztotta Orbán jókedvét: szerintük nincs ok az örömre, miután csütörtökön tragikus világrekordot állított fel Magyarország (átvettük a vezetést a lakosságarányos halálozásban). A pártvezetők aggályosnak találták, hogy Orbán erre látványosan nem reflektált.

“Mi ilyen vicces, miniszterelnök úr? Hogy nálunk halnak meg lakosságarányosan a legtöbben az egész világon? Hogy ma reggelre 207-en elhunytak koronavírusban? Hogy több ezren elvesztették a munkájukat a vírus miatt?”

– írta Gyurcsány Ferenc DK-elnök a Facebook-oldalán.

Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje sem volt elragadtatva Orbán stílusától, mint fogalmazott: “Végighallgattam, ahogy elmondja, hogy az ország nyit, halálozásban nem is állunk olyan rosszul (csak világelsők vagyunk), a veszélyhelyzet azonban marad, és persze az ellenzék tehet mindenről. Aztán a végén bemondta a köpcös, hogy ő egyébként az utcai harcosok világából érkezett”.

„Felnevettem. Itt jöttem rá, hogy nincs értelme erre reagálni. Ez az ember egy vicc. És bár nevettem, rögtön el is komorodtam. Mert valójában nem vicc, hanem tragédia, hogy ő vezeti az országot”

– fogalmazott.

Orbán röhögcsélése Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltjének figyelmét sem kerülte el. Gyurcsányhoz hasonlóan ő is a világrekord halálozást rótta fel Orbánnak. Azt írta:

“Jót nevetgélve adott interjút a nyitásról Orbán Viktor az állami rádiónak. Miután tegnap Magyarország világelső lett a koronavírus okozta halálozásokban.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!